Forma-1

Teljesítette a kötelező homologizációs tesztet az F1 újonca, a Cadillac

2025.12.17.

Fontos akadályt vett sikerrel a 2026-ban bemutatkozó F1-es Cadillac-csapat. Főnökük szerint a tervek szerint halad a felkészülésük.

Teljesen új csapatként mutatkozik be a következő F1-es szezonban a Cadillac. A 2016-ban debütált Haas óta ők lesznek a sorozat első újonca, akik a nulláról építették fel gárdájukat. Az amerikaiak gőzerővel készülnek az első előszezonjukra: novemberben egy bérelt kétéves Ferrarival teszteltek Sergio Pérezzel a volánnál, több F1-es versenyhétvégén is szimulációt tartottak gyárban, mintha ők is résztvevők lennének, miközben az első autójuk is kezd összeállni.

Az istálló decemberben fontos mérföldkőhöz ért a projektjével. Teljesítették az FIA kötelező homologizációs tesztjét. Graeme Lowdon csapatfőnök szerint az utascella és az autó teljes hátulja megfelelt az FIA követelményeinek. Az első Cadillac-váz egy első és egy hátsó töréstesztet is sikerrel vett, és ez azért is meghatározó, mert ha elbuktak volna, időt vesztettek volna, és kétségessé válhatott volna, elkészülnek-e a január végi első kollektív tesztig.

Valtteri Bottas

„Az egész tervezőcsapat igazán büszke lehet erre” – mondta Lowdon a The Race-nek. „Ha megnézzük, milyen kihívásokat rejt az új formula tervezési szempontból, és hozzátesszük, hogy az autó tömege csökkent, ezek a tesztek a gyakorlatban egyre szigorúbbak lesznek, hiszen kisebb tömeget vesznek velük célba. Ha tehát egy csapat átmegy rajtuk, az igazi mérföldkő. Számomra annál is inkább, mert nincs több évre visszamenő tapasztalatunk ezen elemek tervezése terén.”

A Cadillac először várhatóan egy filmes napon járatja be az új autóját, mielőtt részt vesz a január 26-a és 30-a között rendezendő zárt kapus barcelonai teszten, melyen minden csapat három napot tölthet majd a pályán. Azzal, hogy nem kell áttervezniük elemeket és újra nekifutniuk a teszteknek, tartani tudják az ütemtervet.

Hogy mennyire mentek biztosra, és például mekkora túlsúllyal indítják majd az évet az autójukkal, az már más kérdés. Lowdon hangsúlyozta, az új autó mintegy 85 ezer alkatrészből áll, és ha csak egynél is problémába ütköznek, az akár boríthatja a tesztterveiket. Kiemelte ugyanakkor, hogy mindent annak rendelnek alá, hogy elkészüljenek és teljes autóik legyenek. „Mindenek elé helyeztük a megvalósítást, mert még épülnek a gyáraink, a gyártóegységeink, és évekbe fog telni, mire minden működőképes lesz.”

„Más csapatok már tudják, hogyan mehetnek el a határig a gyártási folyamataikkal, de számunkra ez nem lenne észszerű megközelítés új csapatként. Szükség van ráhagyásra, és minden döntésnél születnek kompromisszumok, és vannak költségvonatkozások. Közben már van egy tervünk a felzárkózásra is. És a jó hír, hogy 2026-ban sok tesztlehetőségünk lesz, szóval még azok alatt is bevethetünk új elemeket” – mondta Lowdon.

Graeme Lowdon és Valtteri Bottas. Fotók: Cadillac

Előbb mozgásba lendülni, aztán gyorsítani – ez tehát a Cadillac stratégiája a bemutatkozás előtt. Lowdon előrebocsátotta, már a bahreini teszteken lesznek újításaik, és ahogy javul a gyártókapacitásuk, úgy fognak érkezni majd a további fejlesztéseik is. Hogy addig is milyen szinten teljesít az autójuk, az elsőre szinte másodlagos lesz, hiszen mindenekelőtt tapasztalatra van szükségük, amihez megbízhatóság és teszt, illetve versenyzés kell.

Lowdon kiemelte, a januári barcelonai teszt nem kötelező, de nekik minden lehetőség értékes. „Egy ilyen projektnél minden nap egy nap az iskolában, és mindig tanulsz valamit. Minél gyorsabban pályára küldöd az autót, annál jobb. Más csapatoknál megvan a megfelelés a szélcsatorna és a pálya között. Ők 2025-ös autót használtak, és tudják, hogy milyen a korreláció a 2025-ös autóval. Amikor egy 2026-os modellel kezdenek dolgozni a szélcsatornában, pontos képük van annak pontosságáról vagy arról, mi okozhat problémát a korrelációnál. Nekünk ez nincs meg. Semmit sem használtunk a szélcsatornában és a CFD-ben, ami már futott a pályán is, így minél hamarabb kapunk visszajelzést erről, annál jobb” – mutatott rá, miért létfontosságú elkészülniük már januárra.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a rendkívüli időjárási helyzethez igazodva sűríti a....
2026.01.13
Az új Navy Blue szín a vadonatúj Mazda CX-5 modellen mutatkozik be először. ..
2026.01.13
Van, aki hó nélkül sem bír az autójával, van, aki felkészül a télre, és még így sem ér célba, pláne....
2026.01.13
Az autósoknál a nagybátyját megelőzve a lengyel Eryk Goczal volt a leggyorsabb, míg a motorosok....
2026.01.13
De hogy lehet egy biciklivel így száguldani? ..
2026.01.13
Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret....
2026.01.13
Tíz évnyi stagnálás után irányt vált a brit közlekedésbiztonság: kötelező vészfékezés, szigorúbb....
2026.01.13
A Honda bejelentette, hogy új, frissített formájú „H” logót vezet be autóipari üzletágának....
2026.01.13
Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos....
2026.01.13
Jogerősen pénzbüntetést kapott az a két zalaegerszegi szerelő, aki szakszerűtlenül javított meg egy....