Űrkutatás

Tervezett élettartamánál hosszabban dolgozik a kínai holdjáró

2019.04.10.

- Három hónaposra tervezett élettartamánál hosszabban dolgozik a Hold sötét oldalán a Jáde Nyúl 2 kínai holdjáró, amely április 9-én ismét munkába állt több napig tartó alvó állapotot követően - közölte a kínai űrkutatási hivatal.

A Jáde Nyúl 2 április 2. és április 8. között "déli pihenőt" tartott, mivel ebben az időszakban a Hold felszínének hőmérséklete szélsőségesen magas volt, hétfőn azonban folytatta kísérleteit. A holdjáró, amely a Kármán Tódorról elnevezett Von Karman kráternél végez kutatásokat, eddig 170,92 métert tett meg a Hold sötét oldalán - közölték a kutatók.

A holdjáró a Csangío-4 űrszonda fedélzetén érkezett meg január 3-án a Hold Fölről sosem látható oldalára az első olyan kutatási programban, amely a Hold sötét oldalának felfedezésére indult. A 135 kilós Jáde Nyúl 2-t felszerelték a felszín alá hatoló radarral a felszín közeli struktúrák kitapogatására és infravörös spektrométerrel a Holdon található anyagok összetételének elemzésére. Két panorámakamerájával nagyfelbontású színes fotókat tud készíteni, az elsőket egy héttel érkezése után már el is küldte a földi irányító központba.

A Jáde Nyúl 2 automatikusan helyezi magát alvó vagy éber állapotba a napfény mennyiségétől függően. Ezt az automatizmust azért kellett beépíteni, mert a Hold túloldalán lévő eszközzel sokkal nehezebb a kapcsolattartás, mint az innenső oldalival. A kínai holdkutatási program nemzetközi együttműködésben valósul meg. A misszió négy tudományos programjának műszereit holland, német, svéd és szaúd-arábiai kutatók fejlesztették.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.18
Lánctalpas katonai drónjárművet fejlesztettek Ukrajnában, gazdagítva a honvédelem egyre tágabb....
2026.03.18
Ljubljanában februárban megnyílt Szlovénia első nyilvános hidrogéntöltő állomása, amely a városi....
2026.03.18
A CUPRA elhozta a vezetés új generációs élményét az FC Barcelona edzőközpontjába, a Ciutat....
2026.03.18
A nem megfelelő vagy rossz állapotú gumiabroncs komoly biztonsági kockázatot jelenthet. A tavasz....
2026.03.18
 Matthias Müller (72) gyermekként szüleivel elmenekült Kelet-Németországból, és válságmenedzserként....
2026.03.17
Megkezdte első sorozatgyártású elektromos légi taxijának tesztrepüléseit az amerikai Joby Aviation....
2026.03.17
 Végleges: miután a Lada német importőre fizetésképtelenné vált, most végleg beszüntette működését....
2026.03.17
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős....
2026.03.17
Már idén életbe lép az új rendszer. ..
2026.03.17
Mintegy 15 ezer ember nem használt biztonsági övet a március 9. és 15. között zajlott országos....