Tesla

A Tesla lesöpri magáról az ügyfelek hatótáv panaszait

2023.07.31.

Jelentések szerint a Tesla fedélzeti komputere hajlamos a várható elektromos hatótáv adatok ferdítésére.

Alexandre Ponsin családi utazásra indult Coloradoból Californiába, a használtan vásárolt Tesla Model 3-asában – írja a Reuters. A műszerfal 353 mérföldes elektromos hatótávot prognosztizált, amikor 100%-ra feltöltött akksival útnak indultak, azonban a tulajdonos csakhamar észrevette, hogy a hideg időben a hatótáv drasztikusan csökkeni kezdett, míg végül kevesebb, mint a felét volt képes teljesíteni az előre ígértnek. Hibára gyanakodott, ezért időpontot kért a helyi Tesla szervízbe. Később két levelet kapott. Egyben azt írták, hogy a távoli diagnózis alapján az akkumulátornak nincs hibája, majd egy másikban azt, hogy szeretnék törölni az időpontját.

Ez csak egy példa az állítólag temérdek hasonló bejelentésből, amiben egy Tesla modell hatótávjára panaszkodnak a felhasználók, mégsem kapnak rá érdemi megoldást. Múlt nyáron a Tesla ugyanis létrehozta Diversion Team nevezetű csapatát Las Vegasban, hogy a hasonló bejelentéseket minél nagyobb számban tudják semmissé tenni. Az Automotive News Europe jelentése szerint az új csapatban azt számított érdemnek, ha minél több esetet tudtak valódi beavatkozás nélkül lezárni. A Tesla szerint minden törölt időponttal 1000 dollárt spóroltak a gyárnak, illetve csökkentették a szervízcenterek leterheltségét, ahol egyébként is hosszú a várólista.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....