Renault visszatérés

Tesla szintű szoftveren dolgozik a Renault

2023.05.07.

2026-ra a Tesla szoftvervezérelt villanyautóival pariban lévő architektúrán dolgozik a Renault, ugyanakkor az árcsökkentős buliba nem szállna be.

Luca de Meo, a Renault jelenlegi vezérigazgatója egy prezentáció során közölte, hogy a Telsa árcsökkentései rövid távon kihívást jelentenek, de hosszútávon a francia gyár nem szeretne beszállni az árharcba. „Nem akarjuk elkövetni a hibát, amit régen. Eladni akarjuk az autóinkat és nem odaadni.” – tette hozzá Meo, utalva arra, hogy korábban bevett szokás volt profit margin nélkül értékesíteni a kevésbé teljesítő modellcsaládokat Európában. Jelenleg ugyanannyiba kerül Franciaországban egy Tesla Model 3, mint egy Renault Mégane Electric, mégsem engedhet a Renault a nyomásnak.

Ugyanis éppen „szoftvervezérelt jármű architektúrájukon” dolgoznak, amit Ampere-nek neveztek el, és ami a jövőbeli villanyautóik központi eleme lesz. Ehhez két techóriást is megszereztek: együtt dolgoznak a Google-lel és a Qualcomm-mal is, hogy létrehozzanak egy kevésbé komplex, távolról frissíthető, modern szoftveres hátteret. A jelenlegi 100 processzor helyett csak hozzávetőlegesen 20-at használnának, a felhőből való frissítés pedig hozzájárul az autók maradványértékének stabilizálásához. A villanyautók drasztikus értékcsökkenése jelenleg is hatalmas probléma a piacon. A Renault 2026-ra szeretné szoftveresen utólérni a Teslát, noha addig még bármi megtörténhet az autóipar mostani változó világában.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....