Mercedes-Benz Studio Budapest

Testközelben az új S-osztállyal Budapest szívében

2026.05.29.

A frissített zászlóshajó újra keretezi a prémium limuzin szegmenst

Amikor idén februárban a Mercedes-Benz betöltötte a 140. életévét, élő adásban jelentkeztek a születésnapról Stuttgartból, Mercedes főhadiszállásáról, ahol még maga Roger Federer is emelte az esemény fényét. Az akkor kiadott információkkal már jelentkeztünk korábban, most Budapest szívében, a Fachion Street közepén be is szállhattunk az új S-osztályba.

W223 facelift

Aki ránéz a 2026-os S-osztályos Mercedesre, az joggal gondolhatja, hogy ez egy merőben új modell pedig valójában nem az. Az első szériás W223-as 2020-ban jelent meg, az S500 4matic jelzésű kivitelről nálunk is olvashattak az érdeklődők. Mivel a műszaki és technológia újdonságokról már beszámoltunk, most inkább a személyes megtekintés első tapasztalatait osztanám meg.

Mercedes-Benz S450d 4matic - 2026.

Ami azonnal szembe tűnt, hogy az első sárvédőre bekerült 1-1 kamera. Később a termékfelelősök felhívták a figyelmet arra is, hogy a visszapillantó tükrökben is megduplázódott a kamerák száma. Ezen felül persze az első és hátsó lökhárítókban is figyel egy-egy „szem” plusz a szélvédő tetején is. Így ez az autó már mindent ismer maga körül, ami ismerős lehet bizonyos amerikai autókból néhány éve.

Persze ezt a rengeteg adatot fel is kell dolgozni, úgyhogy az új S is megkapta azt a vízhűtéses szuperszámítógépet, ami – jó mercis szokásnak megfelelően – már debütált a kisebb modellekben.

A CLA-ból megismert lámpákba épített csillagmotívumok most már minden új Mercedesben megtalálhatók, az S-ben elöl kettő, hátul három csillag virít. A fényszórók természetesen nem csak, hogy teljes mértékben LED-technológiásak, de ezek már a 2. generációsak amelyek nem mikró tükrökkel működnek, hanem mikró LED-ekkel. Kisebb tömeg, nagyobb fény. Apropó, világítás: télen megjelent cikkünkben büszkén hirdettük, hogy az álló csillag embléma is világítani fog, de ez Európában nem így lesz bizonyos jogszabályi korlátok miatt, de vigasztalásul a hűtőrács keret azért világíthat.

Képtelenség lenne felsorolni, hogy miket építettek ebbe a 2.700 új alkatrészt tartalmazó, 50%-ban megújult kivitelbe a Mercedes-nél, inkább érdemesebb tényleg az arra az életérzésre és üzenetre koncentrálni, amit az új S-osztály nyújt.

Ragadjuk ki most a sok részletből az ajtót. Látják azt a finoman ívelt fabetétet az ablakemelő kapcsolócsoportnál? És azt a varrott bőr ajtókárpitot? Olyan volt ehhez hozzányúlni, ami azonnali kielégülést okozott.

Elöl a Superscreen fogadja a vezetőt és utasát, a kormány visszakapta a fizikai gombokat a tempomat és a hangerőszabályzáshoz, a két vezeték nélküli telefontöltő hűtött és van kamera az elöl ülőknek is, hogy részt vehessenek online megbeszéléseken. Nem tudom elengedni és a sajtótájékoztatón is hangsúlyozták, hogy fűthetőek az első biztonsági övek. Van ám közlekedésbiztonsági magyarázata is az elsőre sokak számára értelmetlennek tűnő újításnak: kabát nélkül biztonságosabb a vezetés, fázva viszont nem.

De az S-osztály lényege a hátsó utastérben van. A most bemutatott autóba ugyan nincsen beépítve, de oldalankénti kijelzőkkel, HDMI csatlakozókkal, 2 db távirányítóval rendelkező szórakoztatórendszer is várhatja az utasokat.

Már Magyarországon van az importőr tesztautója, amit újságírók próbálhatnak ki, nagyon várjuk és hozzuk majd a részletes tapasztalatokat. Ja, az a hír járja, hogy az új V8-as benzinmotorral rendelték…

800.000 Euró

A Fashion Streeten megjelent egy Mercedes-AMG Pure Speed is. A kocsi különlegessége, hogy nem csak teteje, de valódi szélvédője sincsen, csak a Forma 1-ből megismert bukócső fut az autó hossztengelyében. Vezetni is csak a gyár által mellékelt bukósisakokkal lehet, de hogy mégis tudjanak beszélgetni a benne ülők a 300 km/h feletti maximális sebesség mellett is, a sisasok között rádiókapcsolat van. A kocsi ára némiképp függ a rendelt extráktól is, így elérheti a 800.000,- Eurós szintet is, ami a most erős forint mellett is 290 millió forint. Ilyet sem látunk minden nap.

A Pure Speed mögött egy Mercedes-Maybach SL680-as állt. Az SL öt évtizedes történetében az első, amely álló csillagot visel a motorház tetején. A kivitel különlegessége, hogy a motorházfedél háromrétegű lakkozása közé egy több száz Maybach emblémát tartalmazó réteg is bekerült, de ugyanígy ismétlődnek a logók a vászontető anyagában is, Maybach felirat van a króm küszöblécekbe marva, az ülések elején és úgy általában mindenhol. Bobby Ewing óta pedig tudjuk, hogy az igazi SL piros színű.

Megint eggyel hátrébb egy limitált szériás G-osztály zárta a sort. A „Stronger than the 1980s” retrokivitele mindössze három színben rendelhető és minden színből 460 db készül.

Egy-egy ilyen különleges kivitelt pedig láthatóan oda áraz a Mercedes ahová akar, hiszen többszörös túljelentkezés volt a modellre. Egyébként itt a lényeg, hogy külső megjelenésében mindenhol a nyolcvanas éveket idézi a kocsi, nekem a kedvencem a hátsó Mercedes-Benz felirat volt, ami azonnal a gyerekkoromba repített.

Ha az S-osztálytól a másik irányba indultunk, akkor még korábbra érkeztünk az időben. A Sirály becenevű SL egy olyan állapotú példányát láthattuk, mintha most érkezett volna a gyártósorról. A Deák Ferenc utcai üvegkalitkában pedig egy eredeti Patentwagen látható kiállítva, az a modell, amellyel a Mercedes idén 140 éves története elkezdődött.

Budapest lenyomta Los Angelest és Tokiót is

Ezek a városok is versenyben voltak ugyanis a Mercedes-Benz Studio programsorozat rendezéséért. A kezdeményezés célja és lényege, hogy a márka által képviselt minőséget és életérzést közvetlenül is eljuttathassák az embereknek.

A Fashion Street-en a folyamatosan megújuló installációk várják majd az arra járókat, a Merlin Színházban, amit korábban egy transzformátorházból alakítottak kulturális térré, Mercedes-Benz Art Collection kiállítása nyílik meg, amelyet május 28. és augusztus 30. között a mobilitás és a művészet kapcsolatát bemutató programok kísérnek.

A városligeti tónál az elektromobilitásé lesz a főszerep, az eseményre egy exkluzív stéget is építenek és itt ki is lehet majd próbálni a CLA szedán és shooting brake változatát, de az itthon készülő GLB modellt is.

Nem csak Budapest ad helyszínt a sorozatnak. Júliustól Balatonfüreden is megnyílik a kibővített tesztvezetési program, ahol akusztikus koncertek várják a Mercedes jelenlegi és jövőbeli ügyfeleit.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....