Év Magyar Autója

Teszten a Nissan Leaf e+

2021.02.16.

Téli teszten bizonyította be a Nissan Leaf, hogy jobban járunk, ha az olcsóbb, bőséges állami támogatással megfejelt alapverziót választjuk. A 40 kilowattórás Leaf igazi városi villanyautó, sok örömmel. A nagyobb akksis, erősebb Leaf e+ nem jobb annyival, amennyivel drágább.

Az Év Zöldautója 2021 díjra jelölt második generációs Leaf családi autós kinézetet kapott (az első generáció 2011-ben az Év Autója lett), 2,7 méteres tengelytávja révén kényelmes a vezető és az utasok számára (a középső kardánalagút miatt azonban csak négy személynek), ugyanakkor elég helyet ad a csomagoknak is. 2019-ben érkezett az e+ verzió, amely megnövelt hatótávot és a nagyobb teljesítmény nyújt. Szerencsére sem az utastér, sem a csomagtér mérete nem csorbult (a Bose hifi erősítővel 420 liter a csomagtér, anélkül 435 liter, ledöntött ülésekkel közel ezerkétszáz literrel gazdálkodhatunk), ugyanakkor a karosszéria (a Leaf 1545 milliméter magas) az alapváltozatnál másfél centivel magasabb, ahogy a súlypontja is feljebb került, a hasmagasság pedig a nagyobb kapacitású akkumulátor miatt ugyanennyivel csökkent (csupán 135 milliméter). A Leaf+ tömege 150 kilogrammal gyarapodott, üresen is nehezebb 17,5 mázsánál, légellenállási együtthatója 0,28-ról 0,29-re romlott.

Tesztünkben a csúcsváltozat szerepel, a Tekna felszereltségű modellben alapáras a részleges bőrkárpit, elöl és hátul is van ülésfűtés, jól működik az Apple CarPlay és még a kormánykerék is fűthető. A vezetősegédek diszkréten támogatják a sofőrt, az automatikus távfény mínuszban megadta magát, néhány autós azóta is csillagokat lát (amint észrevettem, hogy vakítok, átváltottam kézi üzemeltetésre).

Erősebb villanymotor hajtja a megnövelt hatótávú Leafet, teljesítménye 160 kW (218 lóerő), legnagyobb forgatónyomatéka 340 Nm. A frissített modell az új hajtáslánccal álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 6,9 másodperc alatt gyorsul fel és végsebessége eléri a 157 kilométer/órát.

A cikk folytatása a www.jarmuipar.hu szakmai portálon olvasható.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.13
Az amerikaiak az 50-es, 60-as években a jólétben lubickoltak. A hódítottak fecskefarkú autók, de ez....
2026.04.13
Magyarország területén 2026. április 10-én 0 óra és 2026. április 12-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.04.13
Az időjáráselőrejelzések szerint végre itt a tavasz, és ezzel együtt elstartolhat a kerékpáros....
2026.04.13
A Volkswagen Csoport történelmi rekordot felállítva a 25 kategóriából tízben diadalmaskodott a....
2026.04.13
Kerek száz év alatt 75-szeresére nőtt a személyautók száma. Érdemes tanulmányozni az Automobil....
2026.04.13
Tragikus repülőszerencsétlenség történt vasárnap a Nagy-Fátrában található Borišov hegységnél (....
2026.04.13
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghosszabbított ügyelettel segít a gépjárműadó április 15-én....
2026.04.13
A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz....
2026.04.13
A tavalyi évi siker után idén is megrendezzük a Rábától Rábáig napot, ahol ismét várunk mindenkit,....
2026.04.13
Ausztria útjai egyre zöldebbek – legalábbis az új autók tekintetében! Az autópiac a 2026-os évet a....