autógyártás

Több autót gyártottak, de kevesebbet adtak el Szlovákiában tavaly

2014.01.15.

Éves szinten 5,8 százalékkal nőtt a szlovákiai autógyárakban elkészített gépkocsik száma tavaly, ugyanakkor 4,72 százalékkal kevesebb autót értékesítettek a hazai piacon - közölte a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) szerdán.

A ZAP adatai szerint 2013-ban Szlovákiában több mint 980 ezer gépkocsi készült.

Az országban működő három autógyár közül a tavalyi évben a Volkswagen pozsonyi üzemében készült a legtöbb autó, csaknem 420 ezer. A második legtöbb gépkocsit (313 ezret) a Kia vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzemében gyártották, a PSA Peugeot Citroën nagyszombati üzeme pedig több mint 248 ezer gépkocsival részesedett a 2013-as gyártásból.

A VW pozsonyi gyárában.

A tavalyi eredményeket Jaroslav Holecek, a ZAP elnöke nagyon jónak értékelte, különösen annak fényében, hogy ki fog derülni, hogy tavaly Európában összességében enyhén visszaesett az autógyártás. A szervezet elnöke szerint a szlovák autógyárak 2014-ben is hasonlóan jó eredményekre számíthatnak, bár előfordulhat némi csökkenés a tervezett modellváltások következtében.

Az elnök kiemelte, hogy a múlt évi 980 ezres darabszám alapján Szlovákia világelső az ezer főre jutó, az országban gyártott gépkocsik száma alapján, amely meghaladta a 180-at.

Ugyanakkor kevésbé pozitív hír az elnök szerint, hogy a Szlovákiában értékesített gépkocsik száma 2013-ban az előzetes várakozásnál is kevesebb, 66 ezer volt. Hasonló, de még nagyobb arányú visszaesés volt tapasztalható a 12 tonnánál könnyebb tehergépkocsik eladásában is, a 12 tonnánál nehezebbek eladása viszont több mint tíz százalékkal nőtt.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....
2026.07.22
Közvetlen járatokat indít Oslóba és az egyiptomi Marsa Alamba, emellett hét meglévő útvonalán....
2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....