tömegbaleset

Több jármű ütközött, teljes útzár az M5-ösön! Mentőhelikoptert is riasztottak! (Frissítve)

2017.10.09.

Két tehergépkocsi és egy autóbusz ütközött össze az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében hétfőn délelőtt, a busz sofőrje és egy utasa meghalt – írta az MTI.

Vincze-Messzi Adél, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: az M5-ös autópálya 87-es kilométerénél a Budapest felé vezető oldalon történt a baleset, amelyben többen megsérültek.

A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de a buszvezető életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta: a kecskeméti hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadítják ki a buszba szorult embereket.

Vincze-Messzi Adél sajtószóvivője az MTI-nek kora délután elmondta: A rendőrségi szolgáltatást végző civil autóbusz sofőrje, valamint a buszon utazó egyik rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A járműben utazó rendőrök közül hárman súlyosan, tizenketten könnyebben sérültek meg - ismertette.

Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta: a buszba szorult négy embert a kecskeméti tűzoltók feszítővágóval szabadították ki.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....
2026.08.11
Idén 210 helyszínen összesen 570 kilométernyi országos fő- és mellékút újul meg csaknem 149....
2026.08.11
Elsőre egy kicsit elegánsabb dizájnt és összeszedettebb anyaghasználatot vártam el egy felső-....
2026.08.11
Második alkalommal nyerte el Magyarország 500 vezető márkája egyikeként a Business Superbrands....
2026.08.11
Harminc éve indította el a hibridforradalmat a Toyota, és esze ágában sincs átengedni a vezetést a....
2026.08.11
Bradley Smith emlékezetes hazai győzelmet aratott, míg Archie McDonald megszerezte a pole pozíciót....
2026.08.11
Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat kelt az autósok körében terjedő új trükk: speciálisan....
2026.08.11
A személyautókhoz képest a túlterhelt tehergépjárművek sokkal nagyobb mértékben koptatják az....
2026.08.11
A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,....