MÁV

Több mint 1,7 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítottak meg az utasok a vasúttal

2023.02.17.

A vasúti közlekedés választásával több mint 1,7 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítottak meg az utasok két év alatt - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.

A MÁV-Start 2021. február 17. óta a vonatjegyeken, bérleteken feltünteti a távolságra vonatkozóan a CO2-kibocsátás megtakarítását. A kezdeményezést azzal a céllal indította el a vasúttársaság, hogy az utasokban tudatosítsa, a közlekedési mód megválasztásával is jelentősen csökkenthető a légkörbe kerülő káros anyag mennyisége.

Az indulás óta eltelt időszak alatt több mint 1,7 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást sikerült megelőzni, amely hozzávetőlegesen egy 140 ezres nagyváros - például Pécs - összes lakosának éves kibocsátását fedezi. Ezt a szén-dioxid mennyiséget több mint 23 millió fa tudta volna megkötni - írják a közleményben.

A közleményben kifejtik: Magyarország közösségi közlekedésének gerincét a MÁV-Volán-csoport leányvállalatai által nyújtott személyszállítási szolgáltatás adja. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának negyedéért a közlekedés felelős, ehhez a vasúti ágazat csak 1 százalékkal járul hozzá.

A MÁV szerint jelentősen növelni kell a közösségi közlekedés szerepét a személyközlekedésben, illetve a vasút részarányát az áruszállításban ahhoz, hogy az Európai Unió által 2050-re megfogalmazott klímacél elérhető legyen, és 90 százalékkal csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás.

Ezt a célt hatékonyan támogatja a villamosított vasútvonalak hosszának, az elektromos járművek darabszámának növelése, az áruszállítás vasútra terelése, valamint a járműpark korszerűsítése - hangsúlyozzák a közleményben. Hozzáfűzték: jól kimutatható a környezeti szempontokat leginkább kihasználó online értékesítés térnyerése, az Elvira online felületén, vagy a MÁV applikációval jegyet váltó utasok aránya a tavalyelőtti 28 százalékról 35 százalékra emelkedett 2022-re.

A MÁV emlékeztett arra is, hogy 2021 decemberében a papíralapú nyugtát elektronikus váltotta fel a jegykiadó automatáknál és a pénztárakban vásárolt jegyek esetében. Ezzel az intézkedéssel évente 28 tonna papírral kevesebbet használ fel a MÁV-Start.

A vasúttársaság 2023. február 14. óta mind a pénztárakban, mind a jegykiadó automatákban új, bankkártyaméretű jegyeket vezetett be. A 80-szor 54 milliméteres jegyek a korábbiaknál kisebbek, gyorsabban nyomtathatók, egységes kinézetűek. Éves szinten mintegy 1100 kilométer jegycsíkot spórol meg a MÁV-Start a fejlesztéssel - tájékoztattak.

A közleményben kitértek arra is, hogy a Volánbusz járműállományának szén-dioxid-kibocsátása a 2019-es 338 ezer tonnához képest 2022-re 13 ezer tonnával 325 ezer tonnára csökkent. A MÁV-Volán-csoport célja 2050-ig a klímasemlegesség elérése, ennek érdekében kidolgozta fenntarthatósági célkitűzéseit, a zöldstratégiai célokat 2021. április 22-én a Föld napján ismertette a vállalatcsoport.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....