gyorshajtás

Több mint háromezer gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2025.07.30.

Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 107 kilométer/órával közlekedett, 210 ezer forint bírságot kell fizetnie.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3051-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 107 km/h-val közlekedett, 210 ezer forintot kell fizetnie.

A vármegyében egy hét alatt 51 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben huszonketten sérültek meg.

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai 28 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet okozott. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják.

A helyi körzeti megbízottak Baján igazoltattak egy 25 éves csávolyi lakost, aki úgy vett részt a közúti forgalomban járművezetőként, hogy korábban a járásbíróság eltiltotta a vezetéstől. A férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ügyében a nyomozást a múlt héten befejezték; ellene vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....