Kékszalag

Több mint hatszáz hajót várnak a szervezők az 50. Kékszalagra

2018.07.25.

Több mint hatszáz hajót várnak a szervezők a csütörtökön rajtoló jubileumi, 50. Kékszalag Erste Nagydíjra - közölték a vitorlásverseny rendezői szerdán Balatonfüreden.

"A viadalra szerda délig már több mint ötszáz hajó nevezett, az este tíz órai határidőig a várakozások szerint hatszáz fölé nő a regattán indulók száma" - jelentette be Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára. A Kékszalag csütörtökön 9 órakor rajtol Balatonfüredről, a vitorlásoknak Balatonkenese, Siófok és Keszthely érintésével több mint 150 kilométert megtéve kell visszaérkezniük Balatonfüredre.

Kollár Lajos, a szervező MVSZ elnöke a Kékszalagot a Balaton egyik legnagyobb ünnepének nevezte és örömét fejezte ki, hogy évről évre nő a versenyen résztvevők száma. Hozzátette: a jubileumra érmét bocsájtottak ki és könyv is megjelenik a Kékszalag 1934-ig visszanyúló történetéről számos fotóval. Emellett a verseny ideje alatt fotókiállítás is várja a közönséget Balatonfüreden.

A Kékszalag címvédője, a tizenháromszoros bajnok Litkey Farkas a sajtótájékoztatón elmondta: másfél hónapja heti öt edzéssel készülnek a versenyre. Hozzátette, csapatukba családalapítás után visszatért több régi tag, és abban bízik, hogy hajójuk, a Festipay a legkiegyensúlyozottabb teljesítményre lesz képes a tavon.

A Kékszalag időrekordját tartó kétárbocos Fifty-Fiftyre két új orrvitorlát szereltek fel, melyeket a sajtótájékoztató alatt is a tavon tesztelt Józsa Márton. Gémesi Jóka, a csapat vezetője hangsúlyozta, szoros küzdelmet vár, melyben a Fifty-Fifty jó szélben akár közel hatvan kilométer/órás sebességre is képes lehet.

Roland Gäbler olimpiai bronzérmes vitorlázó, a Black Jack kormányosa is kemény versenyre számít, de úgy érzi, gyengébb szél esetén is jól fog menni a hajója. A Kékszalag különlegességét a versenyző abban látja, hogy a hagyományos hajók mellett a legmodernebb technológiák is megjelennek. Kaiser Kristóf új hajóval, egy szárnnyal szerelt AC-45-össel vág neki a Kékszalagnak. A vitorlás kialakításánál nagy hangsúlyt fektettek az áramlásoptimalizásra. Roman Hagara és Hans-Peter Steinacher olimpiai, világ- és Európa-bajnok vitorlázók 32, illetve 40 lábas vitorlással állnak rajthoz. A két versenyző 2010-ben már részt vett a Kékszalagon, melyen idén öt-tíz csomós szélre és ideális esetben akár győzelemre számítanak.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüredről induló 155 kilométeres tókerülő verseny teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre. A Kékszalagot tavaly Litkey Farkas a Festipayjel 10 óra 5 perc 17 másodperces idővel nyerte, a verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó 7 óra 13 perc 57 másodperccel tartja, mely 2014-ben ért el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....