e-mobilitás

Több mint négyezer gépkocsi után fizettek ki támogatást a vállalati e-autó programban

2025.06.16.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a céges flották zöldítését 30 milliárd forinttal ösztönző pályázat: a kifizetések elértek a négyezredik járműig, a nyertesek a kérelmekben érintett autók közel fele után már megkapták a 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást - számolt be az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn a Facebook-oldalán.

A bejegyzésben a tárca kiemelte: az igényelt gépkocsik száma a közelmúltban haladta meg a 8 ezret, júniusban nőtte túl a programba jelentkező cégeké a 7 ezret. A hónap elején jutottak el az utalások a teljes keretösszeg feléig.

A kifizetésekben érintett járműveknél a márkák rangsorát a BYD vezeti közel ezer darabbal (964). Az első ötbe még a Tesla (755), a Volvo (343), a Hyundai (266) és a Nissan (175) fért be.

A támogatási programban egy vállalkozás foglalkoztatottjai számának függvényében akár 64 millió forintot is kaphat. Az igényléseket a meghosszabbított határidő szerint 2025. december 1-ig lehet benyújtani.

Az EM hangsúlyozta: a pályázatnak is köszönhető, hogy az elmúlt tavasz minden idők legjobb havi adatait hozta a környezetkímélő gépkocsik forgalomba helyezésében. Az örökrangsorban az idei március az első (2926 darabbal), a május a második (2542), az április a harmadik (2384).

A kimagasló gyarapodással a leginkább klímabarát flotta darabszáma 82 ezer fölé nőtt. A zöld személyautók a 75 ezres mérföldkövet hagyták maguk mögött májusban. 2020 elejéhez képest tízszeresére bővült a tisztán elektromos járműállomány Magyarországon - hívta fel a figyelmet bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

MTI

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....