Ausztria

Több száz autót összekarcolt, nem tudják bíróság elé állítani

2016.10.07.

Több száz autót összekarcolt, több száz autónak letörte az antennáját és több száz autó ablaktörlő lapátját tette tönkre, még sem tudják elítélni, mert orvosi papírjai szerint pszichiátria beteg a 35 éves nő.

Háborognak az osztrák autótulajdonosok, legalább ezren, akiknek autójában kárt tett a nő, a bíróság azonban nem tudta elítélni, mert beteg - írja az orf.at

A 35 éves nő főleg Ausztria Stájerország tartományában garázdálkodik. Kulccsal vagy éles tárggyal összekarcolja az autókat vagy ha éppen ahhoz szottyan kedve, letörli az autók antennáit. Ha cápauszony antennát talál, azzal nem boldogul, akkor az ablaktörlő lapátokat teszi tönkre.

Többször is állt bíróság előtt, de orvosi paírjai szerint pszichiátriai beteg, így nem lehet felelősségre vonni és elítélni.

A grazi rendőrség illetékese szerint legalább ezer autót rongált meg, mágis tehetlenek a hatóságok.

A rendőrség a grazi egyetemhez fordult, hátha próbálnak valamit tenni a jog ismerői és kutatói, mert áldatlan a helyzet. A megrongált autósoknak egyelőre esélye sincs, hogy kártérítést kapjanak, s a rongálót sem tudják felelősségre vonni, el sem tudják zárni, szerencse kérdése, hogy Grazban éppen ki ébred arra, hogy autóján zikk-cakkban karcolások éktelenkednek. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....