Ennek és az előző heti cikknek a megszületéséhez hozzájárult jó adag felháborodás, hogy mennyire nem összetartó a mai társadalmunk és az is, hogy mennyire nem érdekli az embereket a saját problémáikon kívül semmi. Így határoztam el, hogy megkérdezek pár fiatal anyukát, hogy is néz ki egy napjuk, milyen nehézségekkel találkoznak nap, mint nap, miután jó pár alkalommal segíthettem nekik feljutni a mozgólépcsőn. Ezekből a válaszokból született az alább olvasható írás.

Mindennapi teendőink, mint a bevásárlás, a zebrán való átkelés, a lépcsőzés és a mozgólépcsőzés és sok egyéb alapvető dolog nem jelent számunkra semmilyen akadályt, amíg meg nem születik az első gyermekünk. Ezután minden egy kicsit nehézkesebbé válik, ráadásul nő a felelősség, hiszen már nem csak magunk életére vigyázunk!

Egy délutáni séta rémségei

Ha már látjuk, hogy szép idő van és rávesszük magunkat, hogy lemenjünk délután a játszótérre, akkor már az odafele úton is rengeteg dolog akadályoz minket az eljutásban. Biciklisek, akik a járdán mindenféle indok nélkül kerékpároznak és lecsengetnek minket, ahelyett, hogy a járda mellé elhelyezett bicikli utat használnák. Vagy vannak emberek, akik tudomást sem véve arról, hogy mi a gyerekkel és babakocsival küzdünk, hogy elférjünk a járdán továbbra is várják, hogy mi kerüljük ki őket. A babakocsis anyukák nem vágynak a hétvégi szlalom versenyre!

Autósok, akiket nem érdekel, hogy a járdára parkolva pontosan annyi helyet vesznek el annak szélességéből, hogy éppen ne férjünk el a babakocsival az autó és a járda másik felén található akadály között. Autósok, akik a már régóta sárgán világító közlekedési lámpa ellenére, tudván, hogy mire odaérnek bőven piros lesz, a gázra lépnek a fék helyett, hogy majd a következő lámpa a kereszteződésnél megfogja őket. Vajon mennyi időt nyertek ezzel? Semennyit sem, ráadásul abba bele sem gondolva, hogy a gyalogos átkelő helynél babakocsival várakozó szülőnek a lámpa épp zöldre vált és indulna el a másik oldalra nem kis szerencsével kerülve el a tragédiát.

A bevásárlás

Ha épségben és minden gond nélkül eljutottunk a játszótérre és jól kijátszottuk magunkat, akkor jövünk csak rá hazafelé sétálgatva, hogy elfogyott otthon a tej és a kenyér. Mit van mit tenni, bemegyünk a legközelebbi kisboltba, ahol is azt tapasztaljuk, hogy bizony nem igazán babakocsi kompatibilis az ajtó, de ha már befértünk, akkor épp az ajtó becsukása előtt szólnak ránk már a boltosok, hogy csukjuk már be az ajtót, bejön a hideg. Pedig akár segíthenének is. Vagy bejutni a babakocsival, vagy csak becsukni az ajtót, hogy ne jöjjön be a hideg.

Tömegközlekedés

Másnap reggel úgy döntünk, meglátogatjuk a nagyszülőket, de mivel ők a város másik végén laknak, kénytelenek leszünk babakocsival együtt tömegközlekedni. A metró aluljárójában meglátva a mozgólépcsőt, már tudjuk, ismét egy kihívás, amit jó eséllyel egyedül fogunk megoldani. Majd miután leszálltunk a metróról, a másik állomásból felfelé észrevesszük, hogy bizony itt nincs mozgólépcső, nincs mese, cipekedni fogunk. Majd a cipekedés közben egy a lépcsőn megelőző finom hölgy udvariasan megkérdezi tőlünk, miért nem használunk kengurut és egyéb mást, mi azt a választ adjuk, hogy a babakocsiba az a rengeteg kellék és melléklet mind kényelmesen elfér.

A tanulság

Szülőnek lenni már eleve egy nagy feladat, minden egyes perce kihívás, így ha tudjuk segítsünk nekik a mozgó- és sima lépcsőn is felvinni a babakocsit vagy a csomagokat, ezzel is még szebbé téve egymás napját. Járdán is vegyük észre, ha szembe jön velünk egy fiatal szülő, adjuk fel egónkat és váltsunk irányt, hogy neki könnyebb legyen.
Ha autóval közlekedünk figyeljünk jobban a gyalogos átkelőhelyeknél, főleg ha látjuk, hogy valaki babakocsival várakozik. Vezessünk óvatosan!