Tóbiás és Balambér kalandjai - A hely ahol a gyermek is felnőtt lehet egy kicsit | Autoszektor

Tóbiás és Balambér

Tóbiás és Balambér kalandjai - A hely ahol a gyermek is felnőtt lehet egy kicsit

2015.06.14.

Tóbiás és Balambér két kutyakölyök minden hétre tartogat néhány jó tanácsot a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt! Ezen a héten olyan programötletekkel kedveskedünk a kicsiknek, amiknek biztos nem tudnak ellenállni. Ellátogatunk a MiniPolisz gyermekvárosba, ahol többek között kipróbáljuk a KRESZ parkot is, és felhívjuk a figyelmet a jövő heti Mesehajó élményprogramjára is, ahol Tóbiás és Balambér mellett az új dalainkat előadó Buborék Együttessel is találkozhattok. Tartsatok velünk most is!

A nyári vakáció beköszöntével bizony a szülőkre hárul a feladat, hogy lekössék a gyermekek idejét és energiáját. A néha komoly fejtörést okozó „stratégiai tervezést” ezért igyekszünk élményprogram ajánlatokkal segíteni, méghozzá olyanokkal, amin a gyermek és még akár a szülő is tuti jól érzi majd magát. Előző héten rendesen kiveséztük, mire és hogyan kell felkészülni a nyári közlekedéssel kapcsolatban. Tóbiás és Balambér ezen a héten el is látogattak Békéscsabára, hogy még a vakáció előtt megtanulják a kisiskolásokkal, hogyan kell majd a nyári szünidőben biztonságosan közlekedni. A két kutyakölyök izgatottan mesélte el este vacsora közben a szülőknek, mennyire jól érezték magukat az iskolában, és szívesen vennének részt hasonló programokon. Tóbiásnak és Balambérnak van is egy-két ajánlata azok számára, akik nyáron Budapestre vagy a Balatonra látogatnak.

Tóbiás és Balambér a tanítási időszak utolsó hetében a békéscsabai Belvárosi Iskolában jártak, és tanítottá az iskolásokat a biztonságos közlekedésre

Szinte minden gyermek szeretne olyan lenni, mint az anyukája vagy az apukája, így gyakran utánozzák is a szüleiket (ami óriási felelősség a szülőknek), és persze szeretnének olyan dolgokat kipróbálni, amit a felnőttek csinálnak a mindennapokban. Kedves gyerekek, van egy jó hírünk: létezik egy hely Budapesten, ahol néhány órácskára minden gyerek felnőttnek érezheti magát. 

Olyan mint az igazi, csak kicsiben (archív fotó)

Tóbiás és Balambér is ellátogatott ebbe a csodás városba, a MiniPoliszba, ahol minden egy kicsit kisebb, mint a nagybetűs ÉLETben, vagyis gyerek kompatibilis. Például tudvalevő, hogy Tóbiás és Balambér reggelire gyakran esznek finom friss kalácsot, amit a MiniPoliszban saját maguk vásárolhatnak meg a helyi ABC-ben, és ha már arra járnak – bevásároló listával a kezükben – megejthetik a hétvégi nagybevásárlást is. Mivel ma van anyukájuk születésnapja (vagy csak egy szimpla hétköznap, hiszen apa is gyakran hoz anyukának „csak úgy” virágot), hazafelé beugranak a virágboltba is, ahol egy szép csokrot köttetnek. Hazafelé, mivel útba esik, meglátogatják a nagymamát is, aki éppen a fogorvosnál várja, hogy kicseréljék egy régi tömését.

Vezess úgy, mint apa, és szerelj úgy, mint apa (archív fotó)

A MiniPoliszban minden gyerek szabadon és önállóan kóstolhat bele a felnőttek mindennapi életébe és feladataiba. Bárkiből lehet boltos, eladó, autószerelő, benzinkutas, bankár vagy épp orvos. 

Tóbiás és Balambér "jó arcot vágtak" a mini KRESZ parkhoz

A MiniPoliszban egy mini KRESZ park is található, ahol a gyermekek játszva tanulhatják meg a biztonságos közlekedés alapjait. Többek között a táblák jelentését és olyan alapvető közlekedési szabályokat, mint az elsőbbség adási kötelezettség vagy az egy irányú utca. Tóbiás és Balambér régóta látogat el szívesen a MiniPoliszba, sőt, a korábbi helyszínen (Nyugati tér) a mini KRESZ parkhoz az „arcukat” is adták, és a hangoskönyv CD-jük is megtalálható a kisváros boltjában. 

Zöld - szabad, de a piros - tilos!

Ha ti is kedvet kaptatok egy kis játékra, akkor látogassatok el a MiniPoliszba, mely szerdától vasárnapig új helyszínen, a Király utcában várja a kicsiket. Aki pedig jövő hét végén a Balatonra indul, azt szeretettel várja Tóbiás és Balambér, valamint a vadonatúj dalaikat előadó Buborék együttes, hogy együtt hajókázzanak és mulassanak egy jót június 20-án, Siófokon a Családi Hajón. Tudj meg többet Tóbiásról és Balambérról, és kövesd őket minden héten az Autószektoron! Nyáron se feledjétek el, csak óvatosan! 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.18
A Porsche gyászolja Hans Herrmann elvesztését – írja honlapján a sportautó gyártó.   ..
2026.01.18
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kivagyiság. ..
2026.01.18
A jelenlegi autóipari környezetben már semmilyen kusza összefonódáson nem kell meglepődni. ..
2026.01.18
A vonatok késését több mint 3 százalékpontnyival tudta csökkenteni a vasúttársaság tavaly, és az a....
2026.01.18
A Ford EV osztályának vezetője szerint úgy lehet legyőzni a kínaiakat ár kérdésében, hogy a....
2026.01.18
A hat vadonatúj Hilux nyers tempója megfelelő volt, de a csapat legjobbja, a kalandos versenyt futó....
2026.01.18
Megnyitotta ezredik útvonalát a Wizz Air, a légitársaság jelenleg 200 célállomást köt össze több....
2026.01.18
2025 végén a Chery TIGGO7 megszerezte az ötcsillagos biztonsági értékelést- a legmagasabb....
2026.01.18
A BMW M GmbH sorozatban tizennegyedik rekord évét zárta: a teljesítményre optimalizált modelleket....
2026.01.18
Hosszú évek után újra lehet korcsolyázni a Balaton jegén, Tóbiás és Balambér kalandjában mutatjuk a....