Tóbiás és Balambér Kalandjai a KRESZ-parkban I. rész | Autoszektor

Tóbiás CD

Tóbiás és Balambér Kalandjai a KRESZ-parkban I. rész

2016.02.20.

Tóbiás és Balambér minden héten egy izgalmas történettel vagy mesével tanít titeket a helyes közlekedés alapjaira. Ezen a héten elhoztunk nektek az egyik mesét, amelyben Tóbiás ellátogat osztálytársaival a KRESZ-parkba. Az első felét el is olvashatjátok, akár esti meseként. A végén pedig, mint mindig, összefoglaljuk a tanulságokat!

Tóbiás a MüPában a mini KRESZ-park mellett

Az ébresztőóra hangos csörömpöléssel jelezte, hogy ismét új reggel virradt. Tóbiás nyújtózkodott egy nagyot, majd izgatottan kipattant az ágyból, és már loholt is a fürdőszoba felé mosakodni. Tóbiás egyébként sem volt holmi lusta kis kölyökkutya, minden reggel frissen, fürgén ébredt, és mivel a mai nap különösen izgalmasnak ígérkezett – pár perc múlva már ott is ült a konyhaasztalnál, s várta, hogy Édesanyja elkészítse a reggeli kakaót.

- Tessék, Tóbiás, itt a kakaó, itt a friss kalács, jó étvágyat. – tette elé a tányért Édesanyja, s Tóbiás lelkesen tömte a szájába a finom falatokat. – Lassabban, lassabban, kölyköcském! Forró még a kakaó, félre ne nyeld a kalácsot! Hova ilyen sietősen ma reggel?

- Édesanya! Hát elfelejtetted? Hiszen mondtam már: ma megyünk kirándulni az osztállyal a KRESZ-parkba! Hetek óta erre várok!

Éppen ekkor somfordált be a konyhába Tóbiás kisöccse, Balambér. Az már igaz, hogy Tóbiás is elég kicsike kölyökkutya volt, de Balambér még nála is kisebb. És Balambér még óvodás volt – Tóbiás pedig már iskolába járt.  

- KRESZ-park? – érdeklődött Balambér, és nagyot harapott egy szelet vajas kalácsba. – Hát az meg miféle hely? Vidámparkról már hallottam, de KRESZ-parkról? Mit lehet ott csinálni? Ott is van tán óriáskerék és hullámvasút?

- Dehogy van ott óriáskerék, te kis Balambér – simogatta meg Édesanyja -, és hányszor mondjam, hogy ne beszélj teli szájjal. Majd Tóbiás elmeséli neked, milyen is az a KRESZ-park.

A KRESZ-Park az a hely, ahol a kisgyermekek kipróbálhatják, milyen a felnőtteknek a városban közlekedni

- A KRESZ-park borzasztóan izgalmas hely! – kezdett bele Tóbiás – Úgy képzeld el, kis Balambér, hogy olyan az egész, mint egy város – utakkal, lámpákkal, táblákkal – csak persze nincsenek benne házak, és sokkal kisebb: gyerekméretű. Éppen ekkora kölyköcskéknek való, mint mi vagyunk. És lehet benne sétálgatni, biciklizni, sőt, van néhány gyerekekre méretezett kisautó – amit ugyan lábbal kell hajtani, de mégis úgy közlekedsz vele, mint a nagyok! És ami a legfontosabb: a KRESZ-parkban be kell tartani a KRESZ szabályait.

- Jól van, jól van, Tóbiás, elképzeltem. – bólogatott Balambér – Már csak egyet árulj el nekem: ki a csuda, vagy mi a csuda az a KRESZ?

Tóbiásnak torkán akadt a vajas kalács. Erre a kérdésre nem volt felkészülve. Volt ő már a KRESZ-parkban, nem is egyszer, de azt bizony nem tudta megmondani, ki a csuda, vagy mi a csuda az a KRESZ… Szerencsére Édesanyja a segítségére sietett.

- A KRESZ egy rövidítés, kölyköcskéim. A rövidítést azért használjuk, hogy ne kelljen mindig kimondani az egész nevét, mert az nagyon hosszú: Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása. És ha minden szó első betűjét összeolvasod, abból lesz a K-R-E-SZ.

- Áháááá! Értem már! – lelkendezett Balambér – Ez így tényleg sokkal egyszerűbb, mint azt mondani, hogy Közúti Ren… Red… Relll… izé… Micsoda is, Édesanya?

- Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása…

- Na, az… - bólogatott Balambér – Milyen bután is hangzana, ha Tóbiás azt mondaná, hogy kirándulni megy a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása – parkba. Ihi-ihi! A KRESZ-park sokkal izgalmasabban hangzik! Én is veled mehetek, Tóbiás? – és Balambér könyörögve emelte barna gombszemeit Tóbiásra.

- Most nem mehetsz, kis Balambér – válaszolt Tóbiás helyett az Édesanyja. – Ez az iskolások kirándulása, te pedig még óvodás vagy. Most csak Tóbiás megy – de ne búsulj, hamarosan te is megnézheted majd magadnak közelről is ezt a KRESZ-parkot.

- Hamarosan, hamarosan… - dünnyögött az orra alá Balambér, és nagyon igazságtalannak tartotta, hogy az óvodások nem mehetnek ma a KRESZ-parkba.

Tóbiás befejezte reggelijét, elköszönt a családjától, felpattant kis zöld biciklijére, és ügyesen-óvatosan elkerekezett a Mogyoró Körúti Általános Iskolához. Az iskola előtt már ott gyülekezett az egész osztály – többen szintén biciklivel jöttek, mert a tanító néni azt mondta, akinek van kedve hozzá, kipróbálhatja a kerékpáros közlekedést a KRESZ-parkban. Tóbiás azonnal megkereste két jóbarátját, Egont, a békát, és Lénát, az egérkét. Léna szintén biciklivel érkezett, takaros kis rózsaszín járgány volt, fényesen csillogó csengővel a kormányán; ám Egon bánatos képpel, bicikli nélkül ácsorgott a kerítés mellett.

- Hát te, Egon? Miért nem biciklivel jöttél? – kérdezte Tóbiás.

A KRESZ-Parkban segítünk, hogy a legkisebbek is kipróbálhassák a futóbringát

- Miért nem, miért nem… Mert a biciklimnek reggelre olyan lapos lett a kereke, mint a palacsinta… Pedig úgy vigyáztam rá. De tudom ám, hogyan történhetett! A kisöcsém, Ede, bizonyára ment vele pár kört a ház körül, és bizonyára belehajtott valami szögbe, tüskébe, üvegszilánkba, vagy mit tudom én… Bizonyára… De majd megkapja a magáét a kis szemtelen… - bosszankodott Egon. Ám Tóbiás mosolyogva hátba veregette:

- Egyet se búsulj, barátom. Én szívesen kölcsön adom az enyémet, ha szeretnéd!

- Komolyan? – csillant fel Egon szeme – Komolyan kölcsönadod? Köszönöm, Tóbiás! Igazán remek barát vagy!

- Khmm-khmmm…. – köszörülte meg a torkát Léna – És én nem vagyok remek barát? Én is felajánlottam az én biciklimet, és nekem erre azt mondtad, hogy jó lesz neked gyalogosan is a KRESZ-parkban.

- Ugyan már, Léna… - méltatlankodott Egon – Te sem gondolod komolyan, hogy világnak csúfjára egy rózsaszín biciklivel karikázok majd? Mindenki rajtam röhögne….

- Pedig biztosan szép látvány lennél. – vigyorodott el Tóbiás.

- Legalább a szándékot értékelhetted volna… - motyogta sértődötten Léna, és megigazította kicsit félrecsúszott szemüvegét.

Ám mielőtt jobban belemélyedhettek volna a beszélgetésbe, a kapuban megjelent a Tanító néni.

- Jó reggelt, gyerekek! Maradjatok csendben egy kicsit, és figyeljetek rám. Hamarosan elindulunk a KRESZ-parkba. Ott már vár minket OBB Marci, a rendőr; és ha bárkinek bármilyen kérdése van a KRESZ-parkkal vagy a közlekedéssel kapcsolatban, bátran kérdezzen Marcitól, ő szívesen válaszol rá.

Tóbiás rögtön még jobb kedvre derült, hiszen régóta ismerte a város rendőrét, OBB Marcit. A mindig mosolygós Marci gyakran feltűnt az utcákon, az iskola előtt, a parkban vagy a tó partján, s kék egyenruhájában mindenhol lelkiismeretesen vigyázott a város lakóinak biztonságára.

- Teeeee, Tóbiás! – szólalt meg Egon – Mindig is meg akartam kérdezni valakitől, hogy OBB Marci nevében mit jelent az, hogy OBB? Mert ugye a Marcit, azt értem, de mi a csuda lehet az az OBB?

- Az OBB azt jelenti, hogy Országos Balesetmegelőzési Bizottság. – válaszolta mosolyogva Tóbiás – Csak nagyon hosszú lenne mindig kimondani, ezért lerövidítették OBB-re.

Egon buzgón, de nem túl meggyőzően bólogatott. Léna, az egérke úgy gondolta, itt az ideje, hogy részletesen elmagyarázzon mindent:

A tábláknak fontos szerepe van a parkban, ugyanis miattuk tudhatjuk, hogy merre mehetünk, vagy ha lassítanunk kell.

- Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság egy olyan szervezet, amelyik segít nekünk abban, hogy minél biztonságosabban közlekedhessünk, és hogy ne legyenek balesetek. Megtanítják nekünk, hogy milyen szabályokat kell betartani ahhoz, hogy senkinek se essen baja az utakon, akár gyalog, akár kerékpárral, akár autóval közlekedik. És ez nem csak a mi városunkra vonatkozik ám, hanem minden másik városra és falura is az országban. Ezért hívják Országos Balesetmegelőzési Bizottságnak. És Marcit pedig azért hívják OBB Marcinak, hogy mindenki tudja, hogy ő is az Országos Balesetmegelőzési Bizottság munkatársa, tehát a mi biztonságunkra vigyáz!

- Na, most már értem! – rikkantotta Egon – Végre értem én is!

- Helyes, ennek örülök. – mosolygott Léna – De most hagyd abba a fickándozást és az ugrabugrálást, mert indulunk a KRESZ-parkba!

Szépen beálltak az osztálytársaik mögé, és elindultak. Elöl ment a Tanító néni, az osztály pedig kettes sorban vonult utána az utcán.  És olyan szépen, olyan rendesen vonultak, hogy még Béla bácsi, az öreg teknőc is elmosolyodott, ahogy elhaladtak mellette:

- Nohát, ejj, micsoda remek gyerekek. Szófogadó, jólnevelt valahány… Nohát-nohát…

És valóban, szófogadó, jólnevelt kölyköcske volt valahány – kivéve egyet. És ez az egy nem volt más, mint Roland, a rókafiú. Roland bizony nem szeretett szépen beállni a sorba, nem figyelt a Tanító nénire, mindig hangosan nevetett, csúfolta a kisebbeket – egyszóval meglehetősen rosszcsont rókafiú volt. Most is minden áron fel akart szállni új, tűzpiros biciklijére, pedig a Tanító néni világosan elmondta mindenkinek, hogy csak akkor szállhatnak fel a biciklire, ha odaértek a KRESZ-parkba, út közben, a járdán nem szabad biciklizni.

- Ez a Roland már megint nem bír magával… – dohogott Léna – Mindig csak a baj van vele… Igazán elfelejthetett volna eljönni erre a kirándulásra…

Végre valahára a Tanító néni így kiáltott:

- Megállni, gyerekek! Megérkeztünk!

A közlekedési lámpa segít, hogy biztonságban átérjünk a túloldalra.

Reméljük, hogy tetszett a mese első fele, most pedig összeszedtük Nektek a legfontosabb tanulságokat és hasznos tudnivalókat, amiket érdemes a mese végén újra átismételni:

  • Tóbiás izgatottan várta, hogy osztályával elutazzanak, és ügyesen elmesélte Balambérnak, hogy a KRESZ-Park az egy kis város gyermekeknek, utakkal, táblákkal, kisautókkal, biciklikkel.
  • KRESZ: Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása. Rövidítést azért használunk, hogy ne kelljen mindig kimondani a teljes nevét, mert az bizony nagyon hosszú.
  • Tóbiás a kis zöld biciklijével indult útnak, természetesen útközben minden közlekedési szabályt betartott.
  • Egon biciklijének a kereke leeresztett! Ha bicikli túra előtt álltok, mindenképp érdemes pár nappal a túra előtt ellenőrizni a bicikli állapotát. A kerekeket mindig figyelmesen vizsgáljuk meg, mert bizony, ha szögbe hajtottunk, akkor sajnos nem tudunk vele biciklizni, míg kereket nem cserélünk.
  • OBB Marci nevében az OBB rövidítés: Országos Balesetmegelőzési Bizottság. Az OBB számos módon segíti a közlekedésbiztonsági oktatási, nevelési tevékenység gyakorlati megvalósítását, az ezzel kapcsolatos feladatok országos végrehajtását, a balesetmegelőzési tevékenység tartalmának és irányának meghatározását.
  • Roland a rosszcsont Róka fiú biciklizett a járdán, amit nem szabad! A gyalogosoké a járda, a bicikliseké pedig a kerékpárút.

Szeretnéd meghallgatni a mesét, híres emberek hangjával hangoskönyv formájában? Nem kell mást tenned, mint kattintani! Mindennapos friss hírért, lájkold Tóbiás és Balambér Facebook oldalát! Hetente frissülő mesékért és törtnetekért pedig kövesd az autoszektoron T&B Kalandjai rovatot!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....