Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Ezért ne ültesd télikabátban autóba a gyereket | Autoszektor

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Ezért ne ültesd télikabátban autóba a gyereket

2020.01.12.

Télen a szülők többsége kabátban teszi be a kicsiket a gyerekülésbe. A vastag ruha miatt azonban súlyos sérüléseket szenvedhetnek a gyerekek.

Az elmúlt hetekben Magyarországra is megérkezett az igazi tél, mindenhol kemény mínuszok vannak az országban. Ilyenkor a vastag kabát vagy dzseki alapöltözetnek számít, mert jól védenek a hideg és a szél ellen. Ám autóba ülve kifejezetten veszélyesek lehetnek, főleg a gyerekek számára – hívta fel a figyelmet a Baleset-megelőzés Facebook-oldal.

Ennél vastagabb kabát már veszélyes lehet

A vastag téli gyerekruhákat általában vattával, műszállal vagy puha anyaggal bélelik, a ruha külső felülete pedig csúszós, hogy így biztosítsák a szélállóságot és a vízlepergető hatást. Emiatt viszont nem javasolt, hogy a gyerekeket télikabátban kössük be a gyerekülésbe, és egyáltalán nem azért, mert így nehezebb becsatolni az öveket. 

Nem elég biztonságos a rögzítés

  • Vastag ruhában túl nagy szabad hely marad a gyerek teste és a biztonsági öv vagy a gyerekülés saját öve között, így nem tartja majd elég szorosan a felsőtestét. 
  • A biztonsági öv könnyen elmozdulhat a csúszós felületű kabáton, akár lejjebb, akár feljebb kerülhet az ideális helyzethez képest. 
  • Az öv akár le is csúszhat a gyerek válláról, így nem képes megfelelő védelmet biztosítani egy esetleges baleset során. 

Súlyos sérüléseket szenvedhetnek

Több ütközési tesztet is végeztek téli ruhába öltöztetett gyerekbábukkal, az eredmény pedig megdöbbentő volt: a csúszós téli ruha miatt a gyerek kicsúszott az öv szorításából, és tehetetlenül csapódott előre. De ha ülésben is maradt, akkor komoly hasi vagy belső szervi sérüléseket szenvedett. 

Ennek az az oka, hogy a vastag ruha túl sok mozgásteret hagyott a kicsi teste és a biztonsági öv között. Ütközéskor az öv nem feszül meg azonnal, csak valamivel később, miután a kabát bélését áttörte, és elérte a gyerek testét. Ez pedig bőven elég a súlyos sérülések, akár belső vérzések kialakulásához. 

Az is előfordulhat, hogy vészfékezés vagy frontális ütközés során felcsúszik a kabát, az öv közvetlenül a pocak elé kerül, a gyerek teste nagy erővel, hirtelen előrelendül, és emiatt következik be sérülés. Akár már egy 50 kilométer/órás sebességnél történő ütközésnél is könnyen kirepülhet a kisgyerek az ülésből, ha a kabát miatt nem tartja elég szorosan a biztonsági öv.

Hasznos tippek a megfázás elkerülésére

Azt már tudjuk, miért nem szabad télikabátban beültetni a gyereket a kocsiba, de mit tehetünk, ha nem szeretnénk őket kitenni a hidegnek és a megfázás veszélyének? Mutatjuk a lehetőségeket:

  • Használjunk az autós gyerekülésekhez kifejlesztett lábzsákot, ami melegíti a gyereket, de nem akadályozza meg a biztonsági öv helyes rögzítését.
  • Tegyünk melegvizes palackot, tömlőt a gyerekülésbe 5-10 perccel az indulás előtt. Így a kicsiknek nem kell hideg ülésben ülniük. A palackot azonban indulás előtt mindenképpen távolítsuk el az ülésről.
  • Kössük be a gyereket kabát nélkül az ülésbe, majd az öv fölött takarjuk be a kabáttal, meleg takaróval. Ez nemcsak sokkal biztonságosabb, mintha kabátban csatolnánk be, hanem praktikusabb is: ha már elég meleg van az autóban, könnyedén levehetjük róla, nem kell hozzá kivennünk az ülésből.

Indulás előtt felmelegíthetjük az autót, hogy ne legyen bent nagyon hideg, de környezetvédelmi okok miatt ez nem a legjobb megoldás. A mai autókat még a hideg téli napokon sem kell egy-két percnél többet járatni indulás előtt, ennyi idő alatt viszont nem igazán melegszik be az utastér. 

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..