Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Hogyan közlekedjek a koronavírus-járvány idején? | Autoszektor
Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Hogyan közlekedjek a koronavírus-járvány idején?

2020.03.22.

Lehetőleg sehogy, inkább maradj otthon. De ha muszáj elmenned valahová, nem mindegy, mivel indulsz útnak. Mutatjuk mekkora a fertőzésveszély a közlekedési eszközökön, és mire figyelj.

A koronavírus-járvány Magyarországot is elérte, szombaton már több mint száz fertőzött volt az országban. Az iskolák bezártak, a dolgozók jó része otthonról végzi a munkáját, ezért jóval kevesebben vannak az utcákon és az utakon, és szerencsére egyre többen maradnak otthon saját maguk és mások védelmében. Néha azonban nekik is ki kell mozdulniuk bevásárolni, sokan pedig nem ússzák meg a napi munkába járást. Lássuk, mit tehetnek, hogy csökkentsék a fertőzés esélyét. 

A tömegközlekedést lehetőleg ne használjuk

A rengeteg utas és a zárt tér miatt a legnagyobb veszélyt a tömegközlekedési eszközök jelentik. A koronavírus leginkább cseppfertőzéssel terjed, vagyis köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, majd a közelben tartózkodó másik emberre. A jelenlegi iránymutatások szerint ha 2 méteren belül és 15 percig együtt vagyunk egy fertőzött emberrel, akkor nagy esély van arra, hogy elkapjuk a betegséget. A tömegközlekedésen ez könnyen előfordulhat, különösen a metrón. Ha buszon, vagy vonaton utazunk egy fertőzött emberrel, akkor a 2 ülésnyi távolságon belül ülők számítanak veszélyeztetettnek.  

Védõmaszkot viselő utas a 3-as metró Deák téri állomásán 2020. március 19-én. A koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent az utazók száma a közösségi közlekedés járatain (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A koronavírus a felületek érintésével is terjed, egy tanulmány szerint rézen 4 óráig, kartonpapíron 24 óráig, műanyagon és rozsdamentes acélon pedig akár 3 napig is életben maradhat a vírus. De akár pár óra is elegendő ahhoz, hogy az utasok megfogjanak egy összeköhögött kapaszkodót. Ezért nagyon fontos, hogy ne nyúljunk az arcunkhoz, bármennyire is nehéz, és utazás után fertőtlenítsük a kezünket, vagy viseljünk kesztyűt. Ha muszáj közösségi közlekedéssel utaznunk, és meg tudjuk oldani, akkor válasszunk kevésbé zsúfolt időszakot. A hazai buszokon egyébként a járvány miatt rendszeresen fertőtlenítik az utasokkal érintkező felületeket, a MÁV pedig az összes vasúti kocsit napi szinten fertőtleníti, és a legnagyobb forgalmú budapesti és vidéki pályaudvarokon, megállóhelyeken kézfertőtlenítő áll az utazók rendelkezésére.

Egy védőmaszkot viselő utas kezét fertőtlenítik a koronavírus-járvány miatt a Nyugati pályaudvaron 2020. március 20-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A bringázás most még egészségesebb

A kerékpározás eddig is az egyik legegészségesebb közlekedési forma volt, ráadásul olcsó, környezetbarát, és városon belül viszonylag nagy távokat lehet két keréken megtenni. A koronavírus-járvány idején a bringázás lehet a tömegközlekedés biztonságos alternatívája azok számára, akiknek nincs autójuk, de kénytelenek messzebbre bejárni dolgozni, vagy másoknak segítenek, és akár a bevásárlást is lehet intézni kerékpárral. Igaz, aki megfogadja, hogy otthon marad, és csak akkor mozdul ki a lakásból, ha nagyon szükséges, lehet, hogy az egyé hétre elegendő élelmiszert nem tudja biciklin hazavinni. 

Maradjunk otthon, de ha muszáj elmenni valahová, válasszuk a biciklit

Ám ha nincs óriási csomag, több előnye is van a biciklizésnek. Még a nagyvárosok forgalmas időszakaiban sem fordul elő, hogy a biztonságosnak tekintett másfél-kétméteres távolságon belül legyen valaki egy biciklis mellett huzamosabb ideig, vagyis nyeregben ülve elég kicsi az esélye, hogy valaki megfertőződjön a vírussal. De még jobb megoldás, ha kevésbé forgalmas útvonalat választasz. Másrészt, ha már muszáj kimozduln, akkor mentálisan is jót tesz az embernek egy kis tekerés a szabad levegőn. További extra, hogy testmozgásnak is kiváló, a biciklizés jót tesz a szervezetnek, pláne amikor rengeteg időt töltünk a négy fal között. Aki a bringával jár munkába, arra figyeljen, hogy amikor beér a munkahelyére vagy hazaér, alaposan mossa meg a kezét. Ez persze minden más közlekedési eszköz esetén is alapvető teendő.

Megugrott a fővárosi bringás forgalom

Az utóbbi hetekben egyébként megnőtt a kerékpáros forgalom a fővárosban: a Budapesti Közlekedési Központ biciklis forgalomszámlálói idén márciusban ahhoz hasonló forgalmat mértek, mint tavaly áprilisban – írja a Kerékagy blog. Már a veszélyhelyzet kihirdetésének napján, illetve másnap több volt a kerékpáros, majd az iskolák bezárásával kezdődő héten napról napra nőtt a forgalom. Ebben valamelyest közrejátszott a jó idő is, de valószínűleg a koronavírus miatt ültek sokan biciklire, hiszen az összforgalom csökkent a városban. Nincsen dugó csúcsidőben, a tömegközlekedési járatokon pedig tizedannyian utaznak. A Magyar Kerékpárosklub nem biztat senkit otthona indokolatlan elhagyására, de azt javasolják, ha muszáj mennünk valahová, akkor érdemes az egészséges és környezetbarát biciklizést választani. 

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó....
2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....