Tokiói Autószalon

Tokióban születik újjá a japán legenda

2017.10.11.

A Toyota Tokióban leplezi le az elsősorban a japán piacra gyártott legendás zászlóshajója, az idén ötven éves Century modell legújabb generációját.

A környezetbarát hibrid modelljei révén a tavalyi évhez hasonlóan hazánkban idén is hónapról hónapra értékesítési rekordokat döntő, és az év első hónapjában a piaci bővülés üteménél négyszer gyorsabban növekvő, így az autómárkák magyarországi rangsorában immár negyedik helyen álló Toyota a modell legújabb generációjának leleplezésével emlékszik meg a Japánban legendás Toyota Century ötven éves évfordulójára.



A Tokiói Autószalonon bemutatni készült modell első generációját 1967-ben, a vállalatot alapító Sakichi Toyoda születésének századik évfodululóján mutatták be – erre utal a neve is – azóta pedig Japánban azt a szerepet tölti be, mint a világban az idén vadonatúj generációval érkező Lexus LS: ez a környezetbarát hibrid hajtás mellett modelljeinek legendás megbízhatóságáról, és az azokban bemutatkozó forradalmi, jövőbemutató technológiákról híres japán autógyártó hazai zászlóshajója.

Az új, harmadik generációs Century a mesteri kézműves kidolgozás és a kiváló minőséget szavatoló monozukuri (a gyártási folyamat minden részletére kiterjedő figyelem) legszebb hagyományait hordozza, miközben kimagasló környezetvédelmi teljesítményt és utasbarát belső kialakítást kínál. A kívül-belül megújított dizájn új vonzerővel ruházza fel a nagy múltú Century modellt, amelynek legmodernebb rendszerei és kényelmi berendezései csak egy luxuslimuzin szolgáltatásaihoz foghatók. Az autót immár egy 5,0 literes V8-as hibrid rendszer hajtja meglepően alacsony üzemanyag-fogyasztással.



A tengelytávolság nagyobb lett, emellett pedig csökkent a küszöb és a padló közti magasságkülönbség, és az ajtó is magasabb nyílást tár fel, így érezhetően kényelmesebbé vált a ki- és beszállás a hátsó ülésekre. A Century elegáns karosszériájának stílusát a hagyományos japán dizájn-elemek határozzák meg, amelyek hatásosan érvényesülnek a hűtőrács formavilágában vagy a hátsó lámpatestek fekete betéteiben. 

A magasított mennyezettel (olyan szerkezeti kialakítás, aminek révén magasabban húzódik a középső rész plafonja) és exkluzív szövetkárpitozással kialakított utastér masszázsfunkciós, állítható hátsó ülései motorosan kihajtható lábtámasszal is felszerelhetők.

Tekintélyt parancsoló, elegáns japán luxuslimuzin, amely egyszerre testesíti meg a tradíció és a modernitás legszebb erényeit. A jármű megnövelt hosszúsága, tengelytávolsága és nyomtávja tágas utasteret és méltóságteljes stílust kínál. A hosszabb tengelytávolságnak köszönhetően a hátsó ülésen utazók térérzete kifogástalan. Ráadásul csökkent a küszöb és a padló közti magasságkülönbség, és az ajtó is magasabb nyílást tár fel, így érezhetően kényelmesebbé vált a ki- és beszállás a hátsó ülésekre.



Elölnézetből már első pillantásra felismerhető a Century formavilága, amelyben a hűtőrács, a fényszórók és egyéb elemek letisztult és modern szépséget sugallnak. A kettős kialakítású hűtőrácsot a jellegzetes korona-mintázat díszíti. A három vetítőlencsés fényszórók és a LED Array AHS*1 technológia mindig kiváló látási viszonyokat biztosítanak. A padlólemez enyhén lejt hátrafelé, miközben a kabin teteje kissé emelkedik; ez a megoldás nagyobb teret biztosít a hátsó üléssorban, oldalnézetből pedig a finom mozgás érzetét kelti. A C-oszlop meredekebb lejtésével a kabin hátsó részének dizájnja erőteljesebbé vált, ami az itt utazókra fontosságára irányítja a figyelmet.

A kombinált hátsó lámpatestek sötétített dizájnja tovább erősíti az autó egységes stílusát. A hátsó lámpatestek háromdimenziós lencséi finoman csillognak és harmonikusan fénylenek. A magasított mennyezet és a tradicionális díszítő mintázat a legmagasabb szintű luxus idézik. Az első üléstámlák hátsó részén látható hangamintázat az ajtópaneleken is megismétlődik, még erőteljesebbnek láttatva utastér hátsó részének vízszintes kiterjedését. Az üléskárpitok a legkiválóbb minőségű anyagokból, például rugalmas és puha gyapjúból készülnek. A bőrkárpitozással rendelt modellekben csúcsminőségű, lágy tapintású bőr borítja az üléseket.



A hátsó traktushoz hasonlóan a kabin első részében is megjelenik a térérzetet javító hangamintázat. A műszerfal középső részét díszítő fekete hangaminta elegáns és kifinomult hangulatot teremt. A fokozatmentesen állítható, motoros mozgatású lábtámasz és a masszázsfunkciós, állítható hátsó ülések kényelmes utazást kínálnak. A középső kartámaszba épített LCD-panellel az utasok maguk szabályozhatják az ülések, a klíma és az audiorendszer beállításait. A felszereltségben számos olyan tétel szerepel, amelyek kifejezetten az üzleti vagy a szabadidős tevékenységeket segítik: íróasztal, olvasólámpa, fedélzeti szórakoztató rendszer nagyméretű képernyővel, illetve 20 hangszórós prémium audiorendszer.

A különleges hangolású futómű és a rendkívül szilárd karosszéria mellett olyan megoldások javítják a menetstabilitást és a rugózási kényelmet, mint például az újonnan kifejlesztett gumiabroncsok, amelyeket kifejezetten a kellemes rugózásra és a rezgések elnyelésére terveztek. A motor felfüggesztésének optimalizálása és az aktív zajvezérlés mérsékli az elinduláskor keletkező zajokat és rezgéseket, így az autó lágyan és csendesen gyorsít. Az 5,0 literes 2UR-FSE V8 motor "D-4S*2" közvetlen üzemanyag-befecskendezési technológiája csekély fogyasztás mellett is komoly teljesítményt biztosít – mindez pedig a THS II*3 hibrid rendszerrel társítva a kategória legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztását garantálja. A nagylimuzinhoz illő biztonsági rendszerek közt olyan tételek szerepelnek, mint a Toyota Safety Sense P ütközéselkerülő asszisztense, a holttérfigyelés vagy a hátsó keresztirányú forgalomfigyelés.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....