General Motors

Tovább erősít nagy-SUV fronton a GM Kínában

2020.11.28.

Kínában szeretik a nagyautókat, ezért logikus döntésnek tűnhet, hogy a General Motors újabb nagyméretű modellekkel igyekszik tovább erősíteni piaci jelenlétét.

A koronavírus okozta nehézkes év ellenére is meglepően kedvező számokat produkált 2020 harmadik negyedévében a General Motors. Állításuk szerint emögött az áll, hogy az eladások korábban visszaálltak a megszokott szintre, mint azzal számoltak, illetve tovább növekedett a kereslet a nagyméretű pick-upok és városi terepjárók iránt. Nem csoda tehát, hogy SUV portfóliójukat szeretnék kiterjeszteni Kínára is, a jelenlegi legnagyobb felvásárló erejű ázsiai piacra is. Ezzel egyben történelmet is írna a General Motors, ugyanis eddig még soha nem forgalmazták szabadidő-autóikat keleten.

Eddig minden Kínában forgalmazott modelljét helyben gyártotta a GM, azonban a most bevezetésre kerülő modelleket már Észak-Amerikából importálnák. Természetesen a legnagyobb személyszállító SUV-jaikról van szó, tehát a Chevrolet Tahoe és Suburban modellekről, illetve a Cadillac Escalade és GMC Yukon Denali, európai szemmel meglehetősen méretes autókról. Az amerikai gyáróriás a shanghaji CIIE kiállításra is elvitte a modelleket, hogy megkezdjék azok bevezetését és persze megfigyeljék a piac reakcióit. Ezzel egy időben a másik irányba sem feledkeznének meg az üzleti forgalomról. A GM vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a Kínában gyártott villanyautóikat exportálják az Egyesült Államokba.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....
2026.09.03
Miközben a legtöbb hagyományos gyártónál nagyon lassan haladnak vele, vagy teljesen felhagytak a....
2026.09.03
Huszonegy ország 66 versenyzője - köztük négy magyar - áll rajthoz négy kategóriában a supermoto-....
2026.09.03
Az a sofőr, aki 50 kilométer/óra helyett 119-cel száguldott, 312 ezer forintos bírságra számíthat. ..
2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..
2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....
2026.09.02
Ha vezetés közben mobiltelefonon beszélsz vagy nem használod a biztonsági övet, a mesterséges....
2026.09.02
Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a....
2026.09.02
A Porsche és a Tata Consultancy Services (TCS) megállapodást írt alá az MHP menedzsment és IT....