Toyota

A Toyota a legértékesebb autómárka

2013.10.02.

A Toyota márka értéke 17 százalékkal nőtt, így a vállalat továbbra is első helyen szerepel az Interbrand által közölt Best Global Brands lista autóipari szekciójában, sőt a tavaly megszerzett Top 10 pozíciót is sikerült megtartania. A Toyota márka becsült értéke jelenleg 35,346 millió dollár.

Az Interbrand ismét megállapította: a Toyota növekvő márkaértéke elsősorban annak köszönhető, hogy a vállalat világszerte vezető szerepet tölt be a hibrid technológia területén, s hogy jelentős erőfeszítéseket tesz az ügyfélkapcsolatok folyamatos javítására A vásárlók rokonszenvvel fogadják, hogy a Toyota egyre jobb autók gyártására törekszik – ami a vállalat erős globális értékesítési eredményeiben is megmutatkozik.

A Toyota márka értékét érezhetően növeli a vállalat forradalmian új full hybrid modellje, a Prius – és természetesen a többi hibrid jármű – eredményes értékesítése. A Toyota Prius globális eladásai már meghaladják a 3 milliós darabszámot, a globális hibrid-értékesítés eredménye pedig jelenleg mintegy 5,5 millió darab.

Mióta a Prius 2000-ben bemutatkozott az európai piacon, a kontinensen több mint 600.000 Toyota és Lexus full hybrid talált gazdára. Ebben az évben a hibridautók európai piacából a Toyota 75 százalékkal részesedik, s a Toyota és Lexus modellek közel 20% százaléka hibrid hajtással kelt el.

2015 végéig a Toyota 15 új vagy megújult full hybrid járművel – köztük egy üzemanyagcellás autóval – lép piacra világszerte.

Júniusban a Toyota újra megerősítette immár harmadik éve elfoglalt vezető pozícióját az Interbrand “Best Global Green Brands” listáján. Az értékelés legfontosabb szempontja a vállalatok környezetvédelmi teljesítménye és tényleges, a fogyasztók által érzékelt környezetvédelmi gyakorlatuk közti különbség meghatározása volt.

Az Interbrand ISO tanúsítvánnyal rendelkező Best Global Brands felmérési módszere azt vizsgálja, milyen módon képes egy márka olyan működési módszert kialakítani, ami a vásárlói igények teljesítésétől az üzleti értéknövelésig minden területen előnyt jelent.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....