Japán Év Autója díj

Tripla győzelmet aratott a Toyota-csoport a Japán Év Autója szavazáson

2017.12.19.

Három trófeával térhetett haza a Toyota és a Lexus a Japán Év Autója szavazás díjátadójáról.

Idén 38. alkalommal adták át a Japán Év Autója (Japanese Car of the Year) díjakat. Az általános győztes mellett egy sor különdíjat is odaítél a szakértői zsűri, és ezeket a speciális kategóriákat a Toyota uralta.

Az Év Innovációja díjat a Toyota hálózatról tölthető hibrid járműve, a Prius PHEV nyerte: a hatvantagú zsűri 205 pontot adott az autónak; míg a második helyezett 90 ponttal végzett mögötte. Az indoklás szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni a Prius PHEV jelentőségét napjaink automobilizmusában: a dupla villanymotorral szerelt modell minden téren, minden helyzetben a lehető legtakarékosabban üzemel. Ezen felül olyan egyéb, nem kevésbé innovatív szolgáltatásokat is kínál, mint a napelemes töltőrendszer. A Lexus LC kupé 288 ponttal lett az Év Leginkább Emocionális Autója.

Ami a két kategóriagyőztest összeköti, az a hibrid hajtáslánc, ami a Prius PHEV esetében egy 1.8 literes, négyhengeres, a Lexus LC-nél egy kétszer ekkora lökettérfogatú V6-os benzinmotorra épül. Mint emlékezetes, a Toyota-csoport hibrid értékesítései 2017-ben átlépték a tízmilliós álomhatárt; a Japanese Car of the Year szervezet az idei Év Különleges Teljesítménye Díj megítélésével egyrészt ezt a mérföldkövet, másrészt a más autógyártókra gyakorolt, inspiráló hatását ismerte el.

Az először 1980-ban odaítélt Japán Év Autója díjat eddig nyolc alkalommal nyerte el Toyota, és a Lexus is szerzett egy győzelmet:

  • 1981-ben a Soarer
  • 1984-ben az MR2
  • 1989-ben a Celsior
  • 1997-ben és 2009-ben a Prius
  • 1998-ban az Altezza
  • 1999-ben a Vitz modellcsalád
  • 2006-ban a Lexus LS430 lett a legkiválóbb japán autóipari újdonság
  • 2008-ban az iQ

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....