Hogy néz ki?

Légyszem/szárny-optikás arculata megosztó, de úgy látom, hogy a többségnek tetszik, 12 napos tesztem során három országban is volt alkalmam találkozni különböző példányaival, elég sokkal. Megesett, hogy integettünk is egymásnak.

A sokszemű menetfény LED-es, a főfényszóró csakis felárért lehet fénydiódás. A hátsó, lajhárkaromszerű fénycsík látványos, messziről felismerhetővé teszi a kompakt Hyundai-t. A hátsó ablaktörlőt a harmadik féklámpa rejti, a nagyméretű H logó a szélvédőbe olvad, és az autó oldalsó sziluettje, valamint töredezett övvonala is jelzi, hogy alapos munkát végeztek a tervezők.

A Hyundai Tucson hossza 4,5 méter, szélessége 1,85 méter, magassága 1,65 méter, tengelytávolsága 2,68 méter. Kerékjárati ívei szögletesek, de ettől még terepre nem való a Tucson. Szabad hasmagassága 17 centiméter, ez is karcsú, de leginkább a hajtott hátsó tengely hiánya int óva attól, hogy elhagyjuk a könnyű terepet. Akinek valóban szükséges a 4x4-es hajtás, a Tucsonhoz lehet rendelni, nem is vág földhöz az ára: 650 ezer forint.

A műszerfal zsúfolt, ahogy a Hyundai menürendszere is többet kínál annál, amennyire valójában szükségünk van. Mert tegyük fel, hogy a természet hangjaira vagyunk kíváncsiak. Mekkora a késztetés, hogy természethangokat játszunk le a hangrendszeren? Nem sokkal egyszerűbb a Tucsonnal kimenni a természetben és ott hallgatni a víz csörgését, a madarak énekét vagy a fák suhogását. De nem? De igen! Én ezt tettem. Képzeljék, sikerült!

A műszerórák mind digitálisak, a középkonzol képernyője szélesvásznú (mindkettő képátlója 26 centi), ám az Apple Car Play mégsem tölti ki teljesen, marad egy sáv az időjárásjelentésnek is. A klíma önállóan, de szintén digitálisan vezérelhető, szerencsére a rendszer nem fagyott le soha, a Car Play persze megszakadt néha, de ezt  tapasztaltam más autóknál is. Vezetősegédből van dögivel, szerencsére a funkciók többsége kikapcsolható, vagy legalább állítható intenzitású. Nincs annál dühítőbb, amikor csipog a sebességtúllépésre figyelmeztetés... Sokszor inkább a bírság...

Az utastér modern, az ergonómia kiváló, a díszlécbe épített szellőzés alatt textilbetétek pihennek. A Bluetooth egyszerre két telefont is képes az autóhoz kapcsolni. Hagyományos gomb vagy kapcsoló nincs a műszerfalon, mindent érintésérzékeny kapcsolókkal vezérelhetünk. Könnyen (persze, rossz úton folyton mellé nyúlunk, de ennek is megvan a maga romantikája) és többé kevésbé biztonságosan. Az anyaghasználat példás, kárpit jutott a műszerfalra is, az ülések kényelmesek. Különleges funkció - más autóban még nem tapasztaltam -, hogy az alagút bejáratánál automatikusan felhúzza az ablakokat.

A helykínálat nagyvonalú (akár egy kategóriával feljebb is megállja a helyét), a második sorban két felnőttnek is kényelmes az utazás (külön állítható a klíma). A hátsó ülések 40:20:40 arányban dönthetők, a háttámla több fokozatba állítható. A csomagtartó hatalmas alaphelyzetben 626 literes (defektjavítóval, a fedél alatti rekeszeket is beleszámítva), de az ülések ledöntésével akár 1,795 köbméteresre hizlalható. Nyaraláskor elég sok csomagot szoktunk magunkkal cipelni, ám képtelenek voltunk kifogni a Tucson tágas vendégszeretetén. A csomagtartóval egyetlen gondom van: nagyon nehéz az ajtaja, ráadásul rossz szögből kell emelni rajta.

 Hogy megy?

Aki nem akar dízelt, választhatja a Tucsont benzinnel (simán), lágy-, illetve teljes vagy konnektoros hibridként is. A négy változatban közös a motor, mindegyikben az 1,6 literes turbós egység dolgozik.  Különböző erőkifejtéssel, persze. A teszten a leggyengébb, 150 lovas vizsgázott. Amíg Magyarországon nem tűnt erőtlennek az autó, addig az Apuáni Alpok hágóin bizony szenvedett. Jócskán kellett a váltóval játszadozni, akár kettesig visszapakolni, miközben  korábban mesésen alacsony fogyasztása a duplájára szökött. Autópályán, 130 kilométer/óra körüli tempóval 1100 kilométer alatt átlagban 6,3 liter benzint fogyasztott, ami szép teljesítmény két személlyel, klímával és mintegy 300 kilónyi cuccal. A toszkán hegyekben azonban megjött a Tucson étvágya - a fene drága olasz benzint nyakalta rendesen - így a teljes, 2700 kilométeres teszten 6,9 literre nőtt a fogyasztása, ami a 16,5 mázsás szabadidő-autótól még mindig igen becsületes eredmény. Jó, többnyire eco, azaz takarékos módban használtam az autót, kivéve a hajtűkanyarokban Fosdinovo környékén, amikor a normál és a sport állás határozottabban mutatta meg valódi erejét. Hogyan sikerült karcmentesen le- és felvergődni naponta kétszer azokon a szűk szerpentineken, máig sem értem. Áldom az eget, hogy megóvott az olasz banditáktól, akik a tenger szagától felbátorodva sportot űztek, hogy kis Fiatjaikkal levágják a kanyarokat. A Tucson mindennapi küzdelmeihez elég legyen csak annyit megjegyeznem, hogy a hegyi szállásunk és a kedvenc tengerparti öblünk között lefelé 25 hajtűkanyar, mintegy 50 kanyar, majd a Magra folyón túl további 12 hajtű- és 30 normál kanyar vezetett, majd ugyanez várt visszafelé... 7 kilométer alatt kellett 600 méteres szintkülönbséget leküzdenünk.

A négyhengeres motor legnagyobb nyomatéka 250 Nm (percenként 1500-4000-es fordulaton), álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 10,3 másodperc alatt gyorsul, végsebessége eléri a 180 kilométer/órát, ennél gyorsabban legalábbis én nem mentem vele.

Milyen vezetni?

A futómű kényelmes, elöl MacPherson,  hátul többlengőkaros, így jól rugózik a Tucson, gördülési zaj van, de mérsékelt - ha nagy a csend, hepehupás úton kissé nyöszörög az ülés. A kormányzás steril, kevés visszajelzést ad az útról, a váltó pontos, a fékek határozottak. A szerpentineken sajnáltam, nem az ő terepe.  Ott bántam, hogy nem az i20 N sportautót kértem el tesztre. Meg is ütött volna a guta kéteurós benzinárral...

A cikk folytatása a www.jarmuipar.hu szakmai portálon olvasható.