autósport

Túlsúlyosan is vezeti a VB-t Michelisz Norbert

2024.05.04.

Rajtbalesetes ütközések után is első a Túraautó Világbajnokságban a magyar pilóta.

Megőrizte vezető helyét az FIA TCR World Tour világbajnokságban a 39 éves Michelisz Norbert, aki sérült autóval is szó szerint túlélte a poros, szűk és rövidített marakesi pályát, ami különösen a fordított rajtrácsos futamon valóságos csoda volt.

Az első futamon az időmérőn elért harmadik helyet végig megtartva szerzett értékes pontokat a kétszeres TCR-bajnok, pedig az olaszországi Vallelungában aratott győzelme után negyven kiló túlsúllyal megpakolva kellett versenyeznie. A 46 fokos aszfalt és a közel azonos hőség alaposan megviselte a pilótákat a légkondi nélküli autókban, melyek közül négy is bokszba kényszerült a második futam rajtja után.

Michelisz vb-esélyes vetélytársától, Yann Ehrlachertől kapott ütéstől nekiütközött az előtte haladónak, így elvesztette pozícióját és a Hyundai köténylemezét. Némi elégtétel, hogy a lökésben a francia pilóta autója is megsérült, így a bokszban fejezte be a versenyt.

A BRC csapat magyar pilótája nem adta fel és végül értékes pontokat szerezve a 11-ik helyen futott be a sérült Hyundai Elantrával és 97 ponttal ( 11 pontos előnnyel) továbbra is vezeti a FIA WTCR World Tour sorozatot.

Leintés után csak ennyit mondott Michelisz: Tizenegyedik hely - keményen megküzdöttünk az értékes pontokért a második futamon.

Hogy mennyire szabálytalan volt a rajt utáni kanyarakció , azt az is bizonyítja, hogy keménykedése miatt Ehrlachernek három helyes büntetést adtak ki a rajtrácson a következő Mid-Ohio-i futamra és egy büntetőpontot. Indoklás: A felügyelők az ügy alapos vizsgálata után megállapították, hogy a 168-as autó (Ehrlacher) vezetője felelős az ütközésért, mivel meglökte a T1-nél a 105-ös autót (Michelisz) ami megcsúszott és pozíciókat veszített, ezért a felügyelő úgy ítéli meg, hogy indokolt a fenti büntetés.

Kumho FIA TCR World Tour állása 4 futam után

Pilóták

1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 97 pont,

2. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk&Co) 86,

3. Yann Ehrlacher (francia, Lynk&Co) 82

Csapatok

1 BRC Hyundai N Squadra Corse 201

2 Lynk & Co Cyan Racing 200

3 GOAT Racing 143

A következő verseny június 7-8-án lesz, az USA-ban, a Mid-Ohia Sports Car Course pályán.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.07.21
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2024.07.21. vasárnap éjfélig a....
2024.07.20
A magyar jet-ski válogatott tagjai előkelő helyről várják a péntektől vasárnapig zajló Magyar....
2024.07.20
Nem szépek. Sőt, némelyik kifejezetten csúf, de kedves darabjai az autótörténelemnek. ..
2024.07.20
A vállalat elektromos meghajtású, teljesen elektromos és plug-in hibrid modellek eladásai 41....
2024.07.20
Kalle Rovanperä 15,7 másodperces előnyre tett szert a helyiek fordos kedvencével, Mārtiņš Sesksszel....
2024.07.20
Tippek a helytakarékos pakoláshoz. ..
2024.07.20
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő....
2024.07.20
A Lamborghini Köln most egy új szalonban köszönti a márka vásárlóit és barátait, és lenyűgöző....
2024.07.20
Linda Jackson, a Peugeot nemzetközi igazgatója ismertette, hogy a villanyautók korszakában....
2024.07.20
Az Apollo Tyres a háromszoros Formula–1-futamgyőztes Giancarlo Fisichellát kérte fel, hogy....