Ford Innovációs Központ

Új Ford-Vodafone technológia figyelmeztet az előttük történt balesetre

2018.09.27.

A mentésre érkező járművek feltartása – és érkezésük késleltetése a baleset helyszínére – akár halálos következményekkel is járhat. A szakértők szerint a közlekedési balesetek áldozatainak túlélési esélye akár 40 százalékkal is nőhet, ha mindössze négy perccel hamarabb megfelelő ellátást kapnak - írja a Ford közleménye.

A Ford és Vodafone közösen tesztelik a kommunikáló autók egyik technológiáját, amely néhány pillanaton belül figyelmezteti az autósokat, ha baleset történt az előttük lévő útszakaszon. Ráadásul a rendszer már idejében jelzi, hogy egy megkülönböztető jelzést viselő jármű közeledik, sőt azt is megmutatja, hogy az autós az útnak melyik oldalára húzódjon le, hogy ne képezzen akadályt.

A rendszer célja, hogy a megnyitott “vészhelyzeti folyosón” a tűzoltók, a mentők és rendőrök gyorsabban jussanak el a helyszínre. A technológia próbája a KoMoD (Kooperative Mobilität im digitalen Testfeld Düsseldorf) nevű, 15 millió euró költségvetésű projekt keretében zajlik, aminek feladata a kommunikáló autók új technológiájának és az önvezető járművek műszaki megoldásainak gyakorlati tesztelése.

“A kommunikáló és önvezető autók a jövő fontos technológiái. A Ford régóta fejleszti és teszteli járműveit, amelyek képesek kommunikálni az út mentén kiépített infrastruktúrával vagy más járművekkel, nagyban növelve ezzel a közlekedés biztonságát és hatékonyságát. A Vodafone vállalattal és a projektben részt vevő többi céggel együttműködve értékes betekintést nyerünk a düsseldorfi közlekedésbe, aminek alapján még magasabb szintre fejleszthető a járművek hálózatba kapcsolása” - nyilatkozta Gunnar Herrmann, a Ford of Germany elnök-vezérigazgatója.

A vadonatúj Focusban egy baleset során már most is rendelkezésre áll a “eCall” funkció, ami automatikusan hívja a vészhelyzeti szolgálatokat, sőt az utasok manuálisan is megnyomhatják az SOS gombot.

A Ford és a Vodafone egy olyan jövőt képzel el, amelyben a járművek – mobiltelefon-hálózatokon és beépített modemeken keresztül – kommunikálnak egymással, és a két vállalat most azt térképezi fel, hogyan tudná az “eCall Plus” tájékoztatni az autósokat, ha 500 méteres távolságig baleset történik előttük. A rendszer a mentésben részt vevő járművekre is figyelmeztetné az autósokat, a fedélzeti kijelzőn mutatva meg, hogyan alakíthatnak ki megfelelő “vészhelyzeti folyosót”.

A kétsávos utakon a két sáv között képezhető “vészhelyzeti folyosó”, ha az autók az út két oldalára húzódnak ki. Ha kettőnél több sáv van, akkor attól függően kell kisorolni, hogy az adott országban bal vagy jobb oldali közlekedés van érvényben. Ahol a “jobbra tarts” szabály él, ott a folyosót a bal szélső sáv és a közvetlenül mellette lévő sáv között kell megnyitni.

Csakhogy annak ellenére, hogy erre számos országban törvény kötelezi az autósokat, sok sofőr nem tartja be ezt az utasítást. Németországban egy kutatás kimutatta, hogy az autósok közel fele nem is tudja, hogyan kell kialakítani egy “biztonsági folyosót”.

Az új technológia hatásosan egészíti ki a Megkülönböztető Jelzéssel Haladó Járműre Figyelmeztető rendszert, amit a Ford szintén tesztel a KoMoD keretében. Ez egy jelzést küld a mentő-, tűzoltó- vagy rendőrautókból a közeli járműveknek, így azok vezetői tudják, pontosan honnan és milyen távolságból érkezik a szirénázó autó. Ez különösen a zsúfolt nagyvárosi forgalomban hasznos, például az olyan kereszteződésekben, ahol az autósok hirtelen nem is tudják megállapítani, honnan jön a sziréna hangja.

“A digitális forradalom a mobilitás új formáit teremti meg, amelyek életeket menthetnek az utakon,” vélekedett Hannes Ametsreiter, a Vodafone Germany elnök-vezérigazgatója. “Ha az autók kommunikálnak egymással, a vészhelyzeti szolgálatok könnyen eljutnak a baleset színhelyére, így a segítség még időben megérkezhet egy olyan helyzetben, amikor minden másodperc számít.”

A KoMoD tesztsorozat keretében a Ford további technológiákat is kipróbál, hogy bemutassa a kommunikáló autókban rejlő lehetőségeket. Ilyen például a közlekedési lámpák váltásának időzítéséről tájékoztató Közlekedési Lámpa Asszisztens, vagy az Alagúti Információs Rendszer, ami az úttest mellett elhelyezett egységektől kapott üzenetek alapján jelzi az autósnak a sebességkorlátozásokat, a lassan haladó járműveket vagy a sávlezárásokat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....