BMW X7

Új generációt kap a BMW X7

2025.05.20.

A BMW legnagyobb SUV-ja is frissül.

A BMW portfóliójának egyik erős részét képezik az SUV-k, amelyek kötelező elemei lettek minden magára valamit is adó gyártó számára az elmúlt években. A BMW-nél persze ez nem annyira egyszerű, az X5 régóta ikonikus modell. Hasonlóan az eggyel nagyobb X7 is, amelyről most a gyártó elárulta, hogy vissza fog térni egy újabb generáció erejéig.

A bejelentés a cég negyedéves meetingjén hangzott el, ahol a BMW megosztotta az iX3-as modellel induló Neue Klasse kutatás-fejlesztési költségeit is. Ugyanitt jelentette be a BMW azt is, hogy az X5 és az X7 is megkapja a saját új generációját. Az X5-ről ezt korábban is lehetett tudni, hogy visszatér egy ötödik generációra, sőt, már kémfotókat is lőttek róla azóta, amelyeken látszik, hogy a Neue Klasse erősen hatott a tervezőkre. Az X7 esetében azonban ez volt az első alkalom, hogy egy új generációról szó esett.

Az X5-öst 2026-ra tervezik, az X7 azonban valószínűleg csak 2027-re fog megérkezni. A platform a már meglévő CLAR (Cluster Architecture) lehet majd, ami mind belső égésű, mind teljesen elektromos hajtásra használható. Bár arról egyelőre nem esett szó, hogy az X7 EV variánst is kap-e, az tény, hogy a BMW már levédette az iX7 nevet.

A teljesen elektromos modell nem is lenne nagy meglepetés, tekintve, hogy a gyártó mindegyik fő modelljének fejleszt EV változatot. A Neue Klasse program fogja bevezetni az X3-as elektromos párját, az iX3-ast, majd azt követően az i3-as és az i1-es modellcsaládokat is. Az is lehetséges, hogy az elektromos elemek az i7-esből kerülnek majd át az új X7-esbe, mivel az a modell is a CLAR platformra épül. Az i7-es egy 105,7 kWórás akkumulátort kapott három különböző teljesítményű hajtással. Az egyetlen motorral szerelt, hátsókerék-meghajtásos, 449 lóerőset, a kétmotoros, négykerék-meghajtásos, 537 lóerőset, illetve a legerősebb, szintén kétmotoros, 650 lerőset.

Azt is figyelembe véve, hogy az X7-es SUV, a kétkerekes meghajtás valószínűleg nem fog szóba kerülni, így összkerék-meghajtásra lehet számítani majd a modellnél. A BMW egyelőre többet nem árult el a modellről.

Képek forrása: BMW

 

Forrás: 
Autoexpress

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....