vasút

Új hidak a Tiszán és a Zagyván

2015.05.29.

Ütemterv szerint halad a Szolnok-Szajol vasúti vonalszakasz felújítása, a nettó 20,6 milliárd forintos beruházás elkészülte után a pályán óránként 160 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek majd a szerelvények - mondta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója.

Loppert Dániel hozzátette, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában újul meg a 6,4 kilométer hosszú vasúti pálya, a fejlesztés az Új Széchenyi Terv részeként a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében 85 százalékos uniós támogatottságot élvez. Tavaly ősszel a Millér - Szajol közötti szakasz bal vágánya, ez év elejére a jobb pálya is átépült - tájékoztatott Loppert Dániel az eddigi munkálatokról. 2015. március 9-én vágányzár mellett megkezdődött a Szolnok - Millér szakasz bal vágányának átépítése és a Zagyva-híd korszerűsítése, a bal vágányt június végéig felújítják, júliustól októberig a jobb vágányt korszerűsíti a vállalkozó.

A besenyszögi útátjáró acélszerkezetét új, korszerű vasbetonszerkezetre cserélik, a bal oldal elkészült, a próbaterhelés sikeres volt - tette hozzá. Az új 200 méter hosszú tiszai mederhidakat a helyszínen kialakított szerelőtéren szerelték össze, majd 2014. október 5. és 11. között elvégezték a szakemberek a régi híd kitolását és az új mederhíd betolását, a déli mederhidat 2014. november 29-én tolták a helyére - emlékeztetett. A csatlakozó ártéri hidak felújítása véget ért, a 40 méteres új ártéri hidat forgalomba helyezték, mindez segíti a gyakran megjelenő árvizek biztonságosabb és gyorsabb lefolyását, így jelentős szerepet kap az árvízi védekezésben - tette hozzá.

Loppert Dániel elmondta, a vasúti pálya felújítása és az ETCS 2 típusú vonatbefolyásoló rendszer kiépítése után a pályasebesség óránként 160 kilométerre emelhető. A zajártalom kivédése érdekében összesen 8605 négyzetméter zajárnyékoló falat építenek, amely a milléri sporttelep környezetében már elkészült, a Tallin városrész lakott oldalán pedig most épül 532 méter hosszan - tette hozzá. Szalay Ferenc Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a megyeszékhely számára kiemelten fontos a beruházás, hiszen a térség legnagyobb pályaudvaraként jelentős vasúti forgalom halad át a városon.

A korszerűsítést követően a megújult pályaszakaszon gyorsabban és biztonságosabban közlekedhetnek a szerelvények - tette hozzá. Kitért arra, hogy a vonalszakasz, amelyen naponta átlagosan 200 vasúti szerelvény jár, az árvizek által jelentősen veszélyeztetett területen halad, ezért érvényesíteni kell a védelmi szempontokat. Szajolnál a pálya mindkét oldalán új árvízvédelmi földgátat építenek 450 méter hosszan, hogy megakadályozzák az árvíz bejutását a szajoli állomásra - közölte. A kivitelezést a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., a STRABAG Vasútépítő Kft. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. alkotta Tisza-2013 Konzorcium végzi, a beruházás 2015 év végére készül el. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....