kamionverseny

Újabb futamokat nyert Szabó Krisztián az amerikai kamionos sorozatban

2015.09.15.

Az öt futamból hármat, közte a dupla pontokért rendezett ötödiket is megnyerte Szabó Krisztián, az egyesült államokbeli ChampTruck World Series kamionverseny-sorozat egyetlen magyar szereplője a nebraskai Hastingsben.

A 23 éves pilóta menedzsmentjének tájékoztatása szerint a ralikrossz Európa-bajnoki sorozatban is érdekelt Szabó múlt szombaton az első futamban az első rajtkockából indulva győzött, majd a másodikon a fordított rajtsorrend szabálya miatt az utolsó pozícióból startolt, és ötödik lett.
    

A Volvo VNL 670 típusú kamiont irányító magyar versenyző vasárnap, a hétvége harmadik viadalán ismét ötödikként ért célba, ám a negyediken, valamint az ötödiken - amelyen dupla pontokat osztanak - első lett.

"Az utolsó futam mindig hosszabb, mint a többi. Ezen egyesével sikerült minden ellenfelemet megelőznöm, így az előzetesen kitűzött célomat is teljesítettem" - idézte Szabót a közlemény.

A kilencfordulós amerikai kamionverseny-sorozat következő viadalát Portlandben rendezik október 2. és 4. között. Szabó a mostanival együtt négy állomáson állt rajthoz az idén, nyolc versenyt nyert meg, hatszor második, kétszer harmadik volt.

Áprilisban sporttörténelmi tettet hajtott végre azzal, hogy első magyar versenyzőként nyert ralikrossz Európa-bajnoki futamot. Korábban autókrosszban három Eb-címet szerzett, tavaly szeptemberben indult először ralikrosszban és Olaszországban rögtön a harmadik helyen végzett. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....