használtautó piac

Újabb rekord dőlt meg a hazai használtautó-piacon

2024.05.28.

Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez egy előzetes, becsült érték - a hónapban lezajlott adásvételeket követő átírások késleltetve jelennek meg a statisztikákban -, az eddigi 76 ezres havi rekordérték immár biztosan a múlté.

„Miután az elmúlt évben jobbára 70 ezer körül mozgott a használt személyautók adásvételének havi mennyisége, az év elejétől látványos emelkedést produkált a belföldi piac – mondta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Már februárban és márciusban is rendre 75 ezer fölött járt a gazdát cserélő járművek száma, de az áprilisi 80 ezer fölé emelkedő előzetes volumen még úgy is váratlan fejleménynek számít, hogy a végső szám esetleg valamivel 80 alatt marad majd.”

A kiugró aktivitás több tényező együttes hatásának köszönhető. Az infláció visszaesésével egyrészt ismét kiegyensúlyozottabbá vált a lakosság jövedelmi helyzete (amihez sokaknál hozzájárultak a jelenleg magas hozamot biztosító állampapírok is), másrészt a kamatok is látványosan csökkentek, ami a hitelezett eladásokat is felpörgette. Egyes használtautó-szegmensekben a tavalyi áreséseket továbbra sem követte gyors visszapattanás, sok autót ma is elérhető árakon kínálnak. Emellett az év első négy hónapjában tíz százalékkal több új autót értékesítettek, és közel négy százalékkal több importált használt autót hoztak be, ami a lecserélt járművek piacra kerülésével szintén pótlólagos impulzust adott a belföldi használtautó-piacnak.

„Az előző egy-két évben sokan halasztották el vásárlásaikat a megugró használtautó-árak és a reálbércsökkenés miatt, ezek a tranzakciók is részben most realizálódnak. Emiatt elsősorban a tervezettnél tovább használt autók kerülnek nagyobb számban a piacra. A forgalom a korábbiaknál idősebb és olcsóbb járművek felé tolódott el, vagyis egyelőre a piac alsó szegmense pörgeti a piacot” – tette hozzá Halász Bertalan.

Bár az általános piaci környezet továbbra is számos bizonytalanságot hordoz magában, az év eleji lendület fényében egyre nagyobb esély látszik arra, hogy 2024 egészében az éves rekord is megdőljön – az eddigi csúcsértéket 2022-ben, 825 ezer személyautó adásvételével érte el a használtautó-piac.

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 29, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az első négy hónapban. Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra (5,2%), a Ford Focus (2,9%) és a Volkswagen Golf (2,6%). A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift (4,0%) vezeti, amelyet az Opel Corsa (2,0%) és a Volkswagen Polo (1,5%) követnek. A leggyakoribb modellek között a felső-középkategória a Volkswagen Passattal (2,8%), a Skoda Octaviával (2,6%) és a BMW 3-as szériával (2,2%) képviselteti magát.

Miközben a használtautó-piacon 2024 első négy hónapjában gazdát cserélő 305 800 személyautó mennyisége 14,4 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakában regisztrált 267 200-as értéknél, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 36 100 darab volt, ami 3,4 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 34 900-as értéket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....
2026.04.08
Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és....
2026.04.08
Az állami szavazáson átment a kérés, és a kongresszus is megszavazta. Már csak a Szövetségi....
2026.04.08
Hat év után először gurulnak Forma–1-es autók a Nürburgring aszfaltjára. A jövő héten a listavezető....
2026.04.08
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is....
2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....