jótékonysági akció

Újra akcióban a Nissan Jóakarat Társasága

2021.12.06.

9 nap, 9 helyszín, 10 ezer adag étel – számokban a nagyszabású téli jótékonysági akció.

„Önzetlenül segíteni azoknak, akiknek szükségük van rá.” – így foglalták egyetlen mondatba közös céljukat azok a művészek, hírességek, közéleti szereplők, tudósok, üzletemberek, séfek, akik 2020 végén csatlakoztak a Nissan kezdeményezésére megalakult Jóakarat Társasághoz. És bár a járványidőszak nem könnyítette meg dolgukat, így is megtalálták a módját, hogy beteljesíthessék céljaikat. Nem is akárhogyan! – derült ki a napokban tartott sajtótájékoztatón. A Jóakarat Társaságának köszönhető például, hogy 200 egészségügyi dolgozó kapott jegyet az Illúzió Mesterei bűvészelőadásra – itt érdemes megemlíteni: a társaság tagja Hajnóczy Soma, kétszeres bűvészvilágbajnok is. De a kezdeményezés révén kapott autót a társaság tagjaként Gáspár Zsolt – a Zsolti gazdaként is ismert médiaszemélyiség – ahhoz a küldetéséhez, hogy minél több eldugott, hátrányos helyzetű településen élőt győzzön meg a koronavírus elleni oltás fontosságáról. És szintén autóhoz jutott a Rézangyalok nevű csapat, amelynek tagjai a a zenét, a muzsikálást használva karolnak fel hátrányos helyzetű gyermekeket.

Most pedig minden eddiginél nagyobb akciót hirdetett a társaság, amelynek tagja még Béres Alexandra fitneszvilágbajnok, Dobó Kata színésznő, rendező, producer, Csobot Adél színésznő, énekesnő, műsorvezető, Tóth Vera énekesnő, Bereczki Zoltán előadóművész, Csöndör László (Diaz) énekes, zeneszerző, Fluor Tomi énekes, zeneszerző, Gerendai Károly üzletember, kultúraszervező, Károly József gasztronómiai szakértő, Katus Attila fitneszvilágbajnok, Kovács Lázár séf, műsorvezető, Nánási Pál fotográfus, Solymosi Árpád zenész, zenepedagógus, Dr. Szánthó István onkológus professzor, Varró Dániel költő, műfordító, Virág Csaba zenész, zenepedagógus.

A nagy csapat úgy döntött, hogy országos, télköszöntő ételosztásra indul. Biharnagybajomban, Hajdúhadházán, Csornán, Kunszentmártonban, Mezőtúron, Jászapátiban, Kapuváron, Mozsgón és végül december 15-én Budapesten, az Orczy kertben osztanak ételt. Az tervezték, hogy összesen közel 10.000 ember számára biztosítanak majd meleg ebédet, amit Kovács Lázár séf irányításával a társaság tagjai készítenek el.

Mivel az akcióhoz csatlakozott a Kométa, a Ceres, a Kotányi, a SOS Tészta és az Off Kultúr is, a jelenlévők átvehetnek egy, a támogató partnerek termékeiből összeállított élelmiszercsomagot is. Ráadásul meglehet, hogy a jótékonysági akció hatására 10 ezernél is többen jutnak majd meleg ételhez. A sajtótájékoztatón ugyanis a Jóakarat Társaság több tagja is azt emelte ki: bíznak abban, hogy ismertségüket felhasználva sokaknak tudnak példát mutatni, és kezdeményezésük nyomán sokan lesznek még, akik úgy döntenek, segítik a rászorulókat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai szorításba:....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..