repülés

Újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines

2022.11.02.

November 11-én újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines - írta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán a hosszú hétvégén.

Szijjártó Péter bejegyzése szerint új járattal is bővül a légi összeköttetés, november 18-tól ugyanis Csungkingba, a kínai autóipar és informatika egyik központjába is el lehet majd jutni repülővel. A magyar fővárosból így a távol-keleti ország egyik leggyorsabban fejlődő régiója válik köz-vetlenül elérhetővé Peking és Sanghaj mellett, tehát a jövő hónaptól már három kínai városba lehet repülővel utazni - hangsúlyozta.

A bejegyzés szerint a járvány drasztikus hatással volt a légi összeköttetésekre, különösen Kí-nával, de folyamatosan dolgoznak az újjáépítésen. A tárcavezető kulcsfontosságúnak nevezte a gazdasági kapcsolatok szempontjából a közvetlen légi járatokat, mivel - tette hozzá - az üzletem-berek és a turisták egyaránt előnyben részesítik azokat a városokat, ahová átszállás nélkül el tud-nak repülni.

A kínai turistákért óriási a verseny Közép-Európában, mert statisztikák szerint ők a legtöbbet költő vendégek közé tartoznak, így nagyban hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez - írta a miniszter.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....