Főtaxi

„Utazz azokért a gyermekekért, akik biztonságos otthonra vágynak.”

2025.12.10.

A Főtaxi, Budapest legrégebbi és egyik legmegbízhatóbb személyszállító vállalata új, társadalmi felelősségvállalási kampányt indít, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a gyermekeknek, akik nem élhetnek saját családjukkal, de szerető és biztonságos otthonra vágynak. A taxitársaság december 5. és 15. között minden utazás után 10 forinttal támogatja az SOS Gyermekfalvak munkáját, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy még több gyermek nőhessen fel stabil, támogató közegben.

 

A Főtaxi több mint egy évszázada „otthon van a városban”: ismerős, biztonságot adó része Budapest mindennapjainak. Most ezt az otthonosságot szeretné továbbadni azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Az utazások utáni támogatással a társaság az SOS Gyermekfalvak erőfeszítéseit segíti, akik évtizedek óta dolgoznak azon, hogy a családjukból kiemelt gyermekek szeretetteljes környezetben nevelkedhessenek.

Kampányüzenet: „Utazz a gyermekekért, akik biztonságos otthonra vágynak.”

„A Főtaxi számára kiemelten fontos, hogy felelősséget vállaljunk a közösségért, amelyben működünk.” – mondta dr. Károlyi Roland, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója – „A kampány ideje alatt minden megtett utazással olyan gyermekeknek segíthetünk, akik számára nem adatott meg a biztonságos otthon érzése.”

Mindennapi döntésekből valódi segítség

A városban közlekedők könnyen és egyszerűen járulhatnak hozzá a közös ügyhöz: nincs szükség külön adományozásra vagy regisztrációra, hiszen minden Főtaxi-utazás automatikusan támogatást generál az SOS Gyermekfalvak számára december 5. és 15. között. Az együttműködés célja, hogy a Főtaxi hozzájáruljon ahhoz, hogy az alapítvány minél több gyermek számára teremtsen olyan környezetet, ahol szeretet, stabilitás és valódi otthon várja őket.

 



 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....