MÁV

Utazz okosan! – újabb kedvezmények a MÁV-nál

2018.02.07.

Akár 20 százalékkal olcsóbban is vonatozhat az, aki kellő körültekintéssel váltja meg menetjegyét a MÁV belföldi járataira.

Jól fogadták az érintettek a MÁV Zrt. által, egy hónappal ezelőtt, menetrendváltáskor bevezetett, új kedvezményeket. A hirado.hu megkeresésére a társaság közölte,  december 8-tól január 7-ig 42 százalékkal többen váltották meg online a vasúti jegyet, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban. A jegykiadó automaták forgalmára sem lehet panasz, 12 százalékkal többen vásároltak jegyet ily módon.

Tavaly decembere óta öt százalékkal váltak olcsóbbá a jegyautomatás vásárlások, míg az otthon nyomtatott vagy mobileszközön bemutatott menetjegyek ára tíz százalékkal mérséklődött a korábbi háromszázalékos engedmény helyett. A MÁV-START egyes alacsonyabb kihasználtságú, legalább 100 kilométer távolságra, csúcsidőn kívül közlekedő járataira szóló e-vonatjegyek ára pedig ötödével csökkent.

Ezekre a vonatokra mintegy 25 ezer e-vonatjegyet vásároltak december 8-ától január 7-ig. Az új csomagkedvezmények összevonhatók, azaz nem csak az alaptarifáknál, hanem az egyéb jogosultsággal együtt, például a  tanulói, nyugdíjas, családos, közalkalmazotti kedvezményekkel is elérhetők,  valamint a felárak esetén is érvényesíthetők.

A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a szaktárca és vasúttársaság célja a jelentős árkedvezménnyel, hogy még vonzóbbá tegye a kényelmes és modern jegyvásárlási megoldásokat, csökkentve ezzel a pénztárak leterheltségét, és újabb utasokat győzzön meg arról, hogy érdemes a vasutat választani. Az ötödével olcsóbb csúcsidőn kívüli vonatokra átülőknek köszönhetően pedig a vasúti járatok kihasználtsága is javul.

Az információtechnológia gyors fejlődése és az okostelefonok szélesebb körű elterjedése miatt az elektronikus, önkiszolgáló csatornákon keresztüli vonatjegy-értékesítés tartós növekedésére számít a vasúttársaság. Idén ezt a folyamatot a rengeteg hosszú hétvége is elősegítheti, mert a turisztikai célú utazásokat megelőzően bizonyára sokan választják majd az e-vonatjegyet a pénztárak előtti sorban állás helyett.

Nagy löketet adhat az e-vonatjegy népszerűsítéséhez a jegyvásárlási funkció megjelenése az igen népszerű Vonatinfó mobiltelefonos alkalmazásban. A bővített Vonatinfó alkalmazás androidos bétatesztje jelenleg is zajlik. Várhatóan 2018 tavaszáig teljes körben letölthető és használható lesz a jegyvásárlási funkció a Vonatinfó új verziójában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....