biztosítás

A vaddal ütközés veszélyére hívja fel a figyelmet a Mabisz

2017.09.28.

- Az őszi hónapokban megnő a vaddal történő autós ütközés veszélye, ilyenkor a casco-biztosítás, illetve a vadkár-kiegészítő biztosítás nyújthat segítséget - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Közölték, az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint évente több mint 5200 vadat ütnek el az utakon, különösen ősszel, amikor a nagyvadak mozgása megváltozik. A vadásztársaságok a veszélyes utak mellett figyelmeztető táblákat helyeznek el, így a gépjármű vezetőjének úgy kell megválasztania a sebességet, hogy a vad hirtelen felbukkanása esetén is el tudja kerülni az ütközést. Ez sötétben, egy kivilágítatlan erdei, és a vadak által sűrűn ját területen mindössze óránként 20 kilométeres sebesség is lehet a számítások szerint.



Mivel a vadgazdálkodás veszélyes üzem, az ütközéskor keletkező károk megtérítésére a polgári törvénykönyv vonatkozó része az irányadó. A tájékoztatás szerint a vaddal történő ütközés közlekedési balesetnek számít és mindenképpen ki kell hívni a rendőrséget, illetve értesíteni kell az illetékes vadásztársaságot. A vad az állam, illetve a vadásztársaság tulajdona, eltulajdonítása lopás - ismertetik.

Amennyiben a vadásztársaság és a gépkocsivezető is megtett minden tőle telhetőt a baleset elkerülésére, és egyikük sem vonható felelősségre, mindkét fél maga viseli a javakban okozott károkat. A vadásztársaság a vadban esett kárt, a gépjármű vezetője pedig a gépjárműben okozott kárt. A Mabisz közölte: az autóban esett kárt a biztosító akkor téríti meg, ha a gépjárműnek van casco-biztosítása. Emellett az utóbbi években egyre több biztosítónál elérhető az úgynevezett vadkár-kiegészítő biztosítás is - teszik hozzá.

Magyarországon alacsony a casco-biztosítások száma: 2014-ben 819 ezer, 2015-ben 843 ezer, 2016 végén kevesebb mint 868 ezer casco-biztosítást kezeltek a biztosító társaságok. Így az elmúlt év végén a gépjárművek alig több mint 20 százalékának volt cascója és sok szerződés csak a kockázatok egy részét fedi le. A Mabisz közölte, javítana a helyzeten, ha a cascóra vonatkozó 15 százalékos biztosítási adó csökkenne.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....
2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....
2026.05.19
Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető....
2026.05.19
Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW Group debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és....