per

A választott bíróság döntése: a Volkswagen és a Suzuki között az együttműködés megszűntnek tekintendő

2015.09.01.

Egy londoni választott bíróság meghozta döntését a Suzuki Motor Corporation és a Volkswagen Aktiengesellschaft közötti vitában. Ennek eredményeképpen a két cég között az együttműködést befejezettnek minősül. A döntőbírák megerősítették, hogy a Volkswagen teljesítette az együttműködési szerződésből eredő kötelezettségeit, és úgy találta, hogy a Suzuki a szerződést ésszerű előzetes értesítési határidővel mondta fel. Ennek következteében a Volkswagen a Suzuki részvényeinek 19.9 százalékával fog rendelkezni, és ettől a tranzakciótól kedvező hatást vár a cég bevételeire és pénzügyi likviditására.

A választott bíróság azt is megerősítette, hogy a Suzuki megszegte a megállapodásból eredő szerződéses kötelezettségeit a Volkswagennel szemben, és hogy a Volkswagen   jogosult kártérítést követelni.

A Volkswagen-csoport vasárnapi közleményében kifejtette, hogy  „Üdvözöljük a választott bírósági ítélettel létrejött egyértelmű, világos helyzetet. A választott bíróság elutasította a Suzuki állítását, hogy (a Volkswagen) megszegte a szerződést, és úgy vélte, hogy a Volkswagen teljesítette az együttműködési szerződésből eredő kötelezettségeit. Ugyanakkor  a döntőbírák úgy vélték, hogy  a Suzuki részéről a szerződés ésszerű előzetes értesítési határidővel történt felmondása jogszerű  volt, és a Volkswagennek ennek értelmében rendelkeznie kell a megvásárolt (Suzuki)  részvényekkel.

Ez a döntés azon az elven alapszik, hogy egy szerződést ésszerű előzetes értesítési határidővel fel lehet mondani. A Volkswagen a döntéstől, a Suzuki részvények értékesítésétől kedvező hatást vár a cég bevételeire és pénzügyi likviditására”. A választott bíróság ugyancsak megerősítette, hogy  a Suzuki  megszegte az együttműködési megállapodást. A Suzuki 2010 végén, 2011 elején megszakított egy  futó együttműködési projektet, és nem biztosította a Volkswagennek a dízel motorok szállítására való utolsó igényének teljesítését. A Volkswagen  fenntartja magának a jogot, hogy a Suzukival szemben kártérítési igénnyel  lépjen fel.

2009 decemberében a Volkswagen és a Suzuki  megegyezett egy innovatív, környezet-barát és olcsó gépkocsi közösen kifejlesztéséről,  illetve jelenlétük megnöveléséről a dinamikusan fejlődő, új autóipari piacokon. Ezzel egy időben megegyeztek a stratégiai együttműködésről is. A Volkswagen megvásárolta a Suzuki részvényeinek 19.9 %-át, és ennek ellentételéként a Suzuki  megvásárolta a  Volkswagen Aktiengesellschaft rendes részvényeinek kb. 1.5 százalékát. 2011 novemberében  a Suzuki választott bírósági eljárást kezdeményezett Londonban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....