pályázatírás

Vállalkozói parkok fejlesztése a Pest megyei önkormányzatoknak!

2017.12.04.

Pályázati forrásból válik elérhetővé a vállalkozói parkok fejlesztése a Pest megyei önkormányzatok számára, melyre a kormány 2 milliárd forint összegű forrást különített el.

Cél – vállalkozói parkok fejlesztése

A pályázat célja, hogy az önkormányzati tulajdonban levő ipari, gazdasági felhasználásra szánt területek vállalkozói parkká történő fejlesztését támogassa, ehhez pedig a szükséges infrastruktúra is kiépüljön. Mindezek eredményeként új munkahelyek válnak majd elérhetővé, valamint a település lakóövezeteiből, az infrastrukturális kötöttségektől fejlődni nem tudó vállalkozások is ki tudnak majd települni.

Mik azok a vállalkozói parkok?

A vállalkozói park olyan ingatlan, mely méretét tekintve 1-10 hektár területet foglal el, körülkerített, területileg jól lehatárolható módon elkülönül a település lakófunkciót nyújtó részeitől, a fő közlekedési útvonalakról szilárd burkolatú úton megközelíthető, a lakosságot nem zavarja a területén lévő cégek működése. A településrendezési tervben gazdasági területként zöld-, vagy barnamezős terület. A park területén fejlesztő, termelő és szolgáltató tevékenységet folytató, önállóan gazdálkodó szervezetek működnek, melyek a tevékenységükhöz szükséges területet, épületet bérlik.

A parkot az önkormányzat üzemelteti, és a betelepült vállalkozások számára szolgáltatásokat is nyújt.

Milyen fejlesztéseket támogat a felhívás?

Lehetőségünk van támogatást igényelni a vállalkozói park alapinfrastruktúrájának (gáz, víz, út, parkoló, stb.) kiépítésére, átalakítása, felújítására, termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó meglévő épületek átalakítására, bővítésére, valamint ezekhez kapcsolódó új épület építésére is. Önállóan nem támogatható, választható tevékenységek közé tartozik a terület telekhatárán kívüli szilárd burkolatú út, kerékpárút létesítése, csatlakozó közmű, alapinfrastruktúra felújítása, kiépítése, közvilágítás felújítása, kötelezően megvalósítandó tevékenységként pedig számoljunk a különféle energiahatékonyság javítását célzó beruházások véghezvitelével.

Mekkora támogatás igényelhető?

A támogatás intenzitásának maximális mértéke függ a pályázó egy lakosra jutó adóerő képességétől, ennek megfelelően 70-90% között alakulhat.

Az igényelhető összeg minimum 50 millió, maximum 250 millió forint lehet, azonban a támogatás maximuma sávosan arányul a fejlesztett terület nagyságához.

A pályázatok benyújtása 2018. január 10-től lehetséges! A benyújtási időszak mindösszesen egy hónap, így nem éri meg késlekedni az anyagok összeállításával!

Már tudja is, hogyan nézne ki vállalkozói parkja?

Töltse ki adatlapunkat ide kattintva, és kezdjünk is bele!

Goodwill Consulting Kft.

Információ első kézből, mert a fejlesztés kulcsát mi adjuk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....