Forma-1

Verstappen nem érzi úgy, hogy elvesztette az idei bajnokságot

2025.12.22.

Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása ellenére is az eddigi legjobb szezonjának tartja a 2025-öst.

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után neki sem sikerült beállítania Michael Schumacher rekordját: Max Verstappen is megrekedt a sorozatban négy bajnoki címnél, és nem tudta hozzátenni a rekordot jelentő ötödiket. A Red Bull versenyzőjének esélyei már a 2024-es hanyatlás után gyengébbnek tűntek, aztán az év első fele csak megerősítette az előzetes gyanút: nem tudtak igazán lépést tartani a McLarennel.

A wokingiak egy időszakban szinte érinthetetlennek tűntek, de a szünet után jött a váratlan fordulat. A Red Bull Monzában újra nyerni tudott, majd Verstappennel sorra szállították a dobogókat és az újabb győzelmeket, így a szezonzáróra is bajnokesélyesként érkeztek a két wokingi versenyző ellen.

Verstappen végül csak 2 ponttal maradt le a címvédésről Lando Norrisszal szemben, ám a Viaplaynek adott év végi interjújában kiemelte: egy kicsit sem bosszantja, hogy csak ennyi múlt.

„Végül is nem számít, hogy egy pont, fél pont vagy húsz pont. Ha nem nyersz, akkor nem nyersz. Vagy terhes vagy, vagy nem – félig terhes nem lehetsz, nem igaz?!” – mosolygott a Red Bull versenyzője.

A hiányzó két pontot persze könnyen meg lehetne találni az év során bárhol. Például Barcelonában, ahol tudatosan nekihajtott George Russellnek, és ezért büntetést kapott az FIA-tól. Azon a versenyen 9 pontot bukott el a forrófejűsége miatt, ám Verstappen nem érzi úgy, hogy ott ment el a bajnoksága.

„Szerintem örülhetünk, hogy versenyben voltunk a bajnokságban. Sosem vezettük a bajnokságot, és sok ajándékot is kaptunk. Semmiképpen sem Barcelonában vesztettük el a bajnokságot. Inkább azt kell nézni, hol volt esélyünk versenyezni. És mindig vannak pillanatok… Ausztriában például kiütöttek. De sok problémánk volt sok versenyen azelőtt. Történtek hibák a kerékcseréknél, voltak hétvégék, amiken egyáltalán nem ment. Visszatekintve sok dolgot lehetett volna jobban csinálni. Végső soron a McLarent kizárták Las Vegasban. Ha ez nem történik, akkor már nem is lettünk volna versenyben. Szóval attól függ, honnan nézed ezt” – fejtegette Verstappen.

Arról is beszélt, hogy a csapata sajátos helyzete miatt nem érzi igazán bajnoki vereségnek az ideit. „Nem igazán vesztettük el, mert nem is igazán voltunk versenyben. A szezon egészét tekintve sosem volt igazán esélyünk. Ők ketten persze sok pontot vettek el egymástól, és ennek köszönhető, hogy amikor az ember egy ponton elkezd javulni, kicsit felzárkózik. Volt pár baleset, pár stratégiai hiba, kizárások, és már versenyben is vagy. De nem érzem úgy, hogy lemaradtunk volna bármiről is” – mondta a négyszeres világbajnok.

Fotók: XPB

A Red Bull problémáiról elmondta: „Ez nagyrészt a beállításokból eredt, valamint a számításokból, amik alapján nem hittük, hogy ez a teljesítmény lehetséges az autóval. Aztán rátaláltunk végül valamire, amit a szélcsatornában nem láttunk. Szó szerint mindennel próbálkoztunk az autónál. Megkérdezhetik GP-t (Gianpiero Lambiase versenymérnök), hogy mi mindennel. Bizarr, hogy az első szabadedzéstől az időmérőig mennyire felforgattuk az autót. Mindig mondták, hogy annyi leszorítóerőt veszítünk így, hogy nem lehetséges. Aztán Zandvoortban az időmérőn azt mondtuk: csak próbáljuk meg, úgysem működik.”

Ez a kísérletezés hozta el aztán a fordulatot, amivel újra nyerő autót tudtak faragni az RB21-esből. Verstappen egy határozott „igennel” felelt a kérdésre, a mostanit tartja-e az eddigi legjobb szezonjának a saját teljesítménye szempontjából. A kérdésre, mi volt a csúcspont nevetve felelte: „A vége! Nem. A fénypontot természetesen a lányom születése jelentette. A pályán volt pár. A japán győzelem. Azt fontosnak éreztem, főleg a Honda miatt, mert sokat jelentett számomra. Nagyszerű volt, azért is, mert azon a ponton nem éreztük úgy, hogy vagyunk olyan versenyképesek, mint a McLaren.”

„A következőig elég sok idő telt el, Monza volt az. Ott sikerült nyernem a nehéz hetek után, amiknél a versenyeket követően sok megbeszélésünk volt. Kezdtünk egészen csalódottá válni. Ez jelentett egyfajta fordulópontot, és onnantól jöttek a jobb eredmények a szezon végéig” – mondta.

Forrás: hirado.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....
2025.12.21
Elcsépelt kijelentések, gyönyörű vonalak, Volkswagenes értékek. Semmi olyan újdonságra nem....
2025.12.21
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ünnepi szolgálat. ..
2025.12.21
Meghosszabbítanák alkatrészeik felhasználhatóságát, ezzel pedig érdemben javítanának autóik....
2025.12.21
Luxuskivitelű utasteret és erősebb, hathengeres dízelmotort is kapott az egyedileg épített példány....
2025.12.21
Friss és rendkívül pozitív Leapmotor tapasztalatokkal felvértezve, nagyon kíváncsi voltam, hogy....
2025.12.21
Látványosan gyors átalakulás zajlik a magyar autópiacon, amelyen a kínai márkák olcsóbb modelljei....
2025.12.21
A híd ünnepi díszkivilágítása 2025-ben december 26-ig látható: zöldbe boruló pilonok, fények és....
2025.12.21
A Leoni intézkedése a Leoni Wiring Systems aradi üzemét érinti. ..
2025.12.21
Bár az ünnepek előtt véget ér a Bubi második generációja, karácsony után is lehet majd tekerni a....