szmog

Veszélyes szintet ért el a légszennyezettség Pekingben

2015.11.29.

Szmog borította el a kínai város nagy részét, a hatóságok környezetvédelmi intézkedései ellenére - jelentette az AP hírügynökség.

Az amerikai nagykövetség azt közölte, hogy a 2,5 mikronnál kisebb átmérőjű részecskékből álló szálló por mennyisége helyi idő szerint délben 391 mikrogramm volt köbméterenként. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a köbméterenkénti 25 mikrogramm felett már veszélyesnek tartja a szintet. 

A szürke szmog pénteken lepte el a fővárost, a látótávolság néhány száz méterre csökkent. A környezetvédelmi minisztérium előrejelzése szerint a helyzet nem fog javulni legalább keddig Peking térségében, a keleti Santung tartományban és az ország középső részén fekvő Henan tartomány északi részén. Akkor várható erős északi szél, amely kisöpörheti a szmogot. A minisztérium azt tanácsolja a lakosságnak, hogy addig tartózkodjon zárt helyen.

A hatóságok szerint a légszennyezés legfőbb oka a tél kezdetével beindult széntüzeléses fűtés. Környezetvédelmi ellenőrök fogják vizsgálni, hogy mely gyárak bocsátanak ki illegálisan káros gázokat. Korábban a hatóságok bezáratták a szabálytalanul működő gyárakat, és a közutakon naponta váltva csak a gépjárművek fele közlekedhetett. Az AP megjegyzi, hogy az ilyen intézkedések sokat ártanak a gazdaságnak, és csak olyankor alkalmazzák őket, amikor Kína úgy érzi, jobb képet kell mutatnia magáról a világnak, például ha nagyhatalmak vezetői érkeznek oda látogatóba, vagy más jelentős események történnek az országban.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..