veterán

Veterán autók a pünkösdi hétvégén Balatonfüreden

2016.05.08.

Ritka BMW-k, Jaguar- és Alfa Romeo-különlegességek is felvonulnak a pünkösdi hétvégén a Balatonfüred Concours d'Elegance elnevezésű autós rendezvényen - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény fővédnöke.

Zoób Kati divattervező elmondta, hogy több mint 50 autóritkaság látható majd a versenyen, köztük muzeális BMW-k, melyek az autógyár centenáriumának tiszteletére vonulnak fel. Hozzátette: cseh, szlovák, osztrák és német gyűjtők jóvoltából olyan exkluzív márkák darabjaival is találkozhatnak a látogatók, mint a Farman, a Duesenberg, a Hispano Suiza és a Bugatti.

Egy Ausztriából érkező Rolls-Royce ritkaságnak számít, hiszen az 1920-as években mindössze négy darab készült belőle - jegyezte meg a fővédnök.

Színesíti a palettát egy magyar gyűjtő 1964-es Jaguar modellje. Az olasz autógyártást egy 1959-es Alfa Romeo képviseli, francia ritkaságként pedig egy Facel Vega látható majd - részletezte Zoób Kati, hozzáfűzve, hogy felvonul a versenyen Festetics Ernő gróf egykori versenyautója is, amelyet svájci tulajdonosa magyar nemzeti színekre festetett.

A második világháború előtt készült járművek, az 1945 és 1985 között gyártott autók és az 1985 és 1995 között forgalomba került négykerekűek szépségversenye zajlik majd. 

A fővédnök elmondta, hogy a péntek délután kezdődő Concours d'Elegance teret ad szakmai fórumoknak is, szombat délután pedig Katti Zoób minikollekciók színesítik a kínálatot, a ruhák stílusában is az autózás nagy korszakai köszönnek vissza. Az eredményhirdetés vasárnap délután lesz majd a közönség által legszebbnek ítélt autó vezetésével díszkörre indulnak a kiállított járművek Balatonfüred belvárosában. 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....