Aston Martin

A világ egyetlen utcai Aston Martin Vulcanja indul a Gumballon

2019.06.27.

Az idei Gumball 3000 legnagyobb sztárja lehet a világ egyetlen olyan Aston Martin Vulcanja, amivel utcán is szabályos a közlekedés.

Évről évre igyekeznek előrukkolni a legkülönlegesebb autókkal a Gumball 3000 országokon átívelő és meglehetősen vegyes megítélésű szuperrali résztvevői. Mindez nem véletlen, ugyanis a versenyzőkre lehet pénzben licitálni, így mindenki szeretné a legnagyobb feltűnést kelteni. Később ezt a pénzt jótékonysági szervezeteknek ajánlják fel. Most ehhez a különleges világhoz csatlakozik az Aston Martin, méghozzá az első hiperautójukkal, annak is a létező egyetlen utcai változatával.

A Vulcanból mindössze 24 darabot gyártottak, és nevét a RAF legendás bombázójáról, az Avro Vulcanról kapta. Most ennek a dekorját is pingálták a Gumballon résztvevő autóra, amit a WTCC korszakból is ismert RML Group varázsolt utcaivá még 2017-ben. Kapott például valódi fényszórókat, indexeket a szárnyba és nagyobb visszapillantó tükröket. Ezen kívül hozzá kellett nyúlni a 7,0 literes V12 erőforráshoz és a futóműhöz is, de kétség nem fér hozzá, hogy valószínű így is elég kényelmetlen lehet benne az utazás. Az idei Gumball június 10-én indul Mykonosból, míg a végállomása Ibiza lesz.

 

Forrás: 
Aston Martin

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....