útvonal

A világ legélvezetesebb útszakasza

2015.04.29.

Évek óta eltérő eredmények születnek arról, hogy melyik a világ legjobb vezetési élményét kínáló útszakasza, mind vezetéstechnikai, mind pedig környezeti szempontból. Elismert szakértőkkel közösen az Avis Autókölcsönző szakemberei különböző nemzetközi autóipari fórumok és klubok véleményei, valamint a médiában korábban megjelent információk során 25 olyan utat azonosítottak, melyek megfelelhetek ezeknek a kritériumoknak. Ezt követően egy speciális képletet alkalmazva tesztelték és sorrendbe is állították azokat. A képzeltbeli dobogó első helyén a portugáliai Pinhão-ba vezető N-222 Pesoda Régua végzett.

Az Avis Autókölcsönző szakemberei az Avis Driving Ratio (ADR) kutatóival és szakértőivel közösen egy olyan képletet (Avis Route Formula) dolgoztak ki, mely segítségével vezetéstechnikai szempontból tudományosan is tesztelhetővé vált a világ 25 legszebbnek tartott útszakasza. A fejlesztéshez felkérték a Warwick Egyetem atomfizikusát, Mark Hadley-t, aki meghatározta a tesztelendő utak jellegzetességeit a vezetési stílus, az átlagos gyorsulás, a keresztgyorsulás, a fékidő és a távolság vonatkozásában. A speciális, az autó típusát is figyelembe vevő képlet az Avis presztízsflottájának egész sorára készült el: a Porsche Carrera 911, a Jaguar XKRS és a Mercedes E350 is saját formulát kapott. A gyakorlatban a legendás Forma-1-es pályatervező Hermann Tilke az ismert hullámvasút-tervező mérnökkel, John Wardley-vel közösen tesztelte a képletet.

„Az autóvezetésnek 4 fontos tényezője van: gyorsulás, vezetés, kanyarodás és fékezés. A kiváló teljesítmény feltétele ezen tényezők megfelelő egyensúlya. A gyorsulás, sebesség mellett a táj szépsége, valamint a kanyarok egyaránt próbára teszik a vezetési képességet. Az Avis Route Formula megalkotásakor a szakemberek pontosan kiszámolták az egyes komponensek megfelelő egyensúlyát egymáshoz viszonyítva és ennek segítségével vizsgálták az egyes utakat” – tájékoztat Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi ügyvezetője.  

A világ legjobb útja: Portugália,  N-222-Pesoda Régua Pinhão felé vezető aszfaltcsík

A teszt eredménye szerint a legjobb út a világon, az N-222-Pesoda Régua Pinhão felé Portugáliában, mely a Douro folyó mentén fut és lélegzetelállító kilátást nyújt a környező hegyekre, a táj borászataira, valamint Pinhão városára és a képlet alapján is kiváló 11:1-es eredményt hozott (11 másodperc egyenes szakasz jut egy másodpercnyi kanyarra). „Ez az idő pont elegendő arra, hogy a sofőr megcsodálhassa a környező tájat, mielőtt beér a következő kanyarba, ugyanakkor kihívásokkal teli vezetési élményt is kínál” – mondta el Haraszti Géza. Hozzátette: a 27 km-es útvonalon 93 kanyar követi egymást, gyakran változó szögekben.

Második helyen: a kaliforniai Highway 1

A második helyen a kaliforniai Highway 1 Castroville-ből Big Sur-ba vezető szakasza végzett 8,5: 1 –es egyenes szakaszú és kanyar aránnyal. A világ harmadik legjobb útja az angliai A535, amely Holmes Chapel-ből vezet Alderley Edge-be, az egyenes szakaszok és kanyar másodperc aránya 8,4: 1. Azoknak a sofőröknek, akik a valódi kihívásokat keresik, a japán Romantic Road-ot ajánlják a szakértők, ahol a hajtűkanyarokkal tarkított szakaszon 2:1 az optimális egyenes-kanyar arány.  Európában, Olaszország Amalfi-partja még ennél is izgalmasabb, éles kanyarokban gazdag vezetést kínál 1:1-es aránnyal. Ha valaki viszont inkább csendes, kevésbé izgalmas, de különlegesen szép környezetben futó utat választatna, akkor a legnyugodtabb a floridai Overseas Highway Long Key (1240: 1) az Egyesült Államokban.

Harmadik helyen végzett az angliai A535-ös út

Az eredményhirdetéssel párhuzamosan az Avis Autókölcsönző versenyt hirdetett, melyben keresi a sofőrök által különösen szépnek és izgalmasnak tartott utakat világszerte. A pályázatra bárki jelentkezhet a www.avisbestroad.com oldalon május 11-ig. A részvételhez elegendő egy videót vagy egy fotót feltölteni az adott útról. A fődíj egy egyhetes portugáliai utazás és élményvezetés a világ legjobb útján egy Mercedes-Benz-zel.

A Top25 útszakaszról és a versenyről bővebben: http://www.avisbestroad.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....