magyarok a világ járműgyártásában

A világhírű Kandó Kálmán öröksége

2022.10.10.

Sokan csak a magyar Nikola Teslaként emlegetik. Híre a világban Tesláéhoz nem mérhető. A villanyiparban kitalált innovációi, szabadalmai és az általa tervezett és megvalósított villamosjárművek és villamosított vasútvonalak, azonban méltóvá teszik arra, hogy a világhírű innovátorhoz hasonlítsuk. Azt pedig, hogy Magyarországon vagy Olaszországban, alkotott-e nagyszerűbbet nehéz eldönteni, annyi viszont bizonyos, hogy magyarok és olaszok egyaránt büszkék lehetnek a heves megyei Egerfarmosról származó Kandó Kálmánra.

Méltán lehetünk büszkék azokra a magyarokra, akik jelentős, korszakalkotó találmányokat, innovációkat hoztak létre a világ járműgyártásában, ami globális változást hozott a közlekedésben. A sok-sok nagyszerű név mellett talán az egyik legkiemelkedőbb Kandó Kálmán munkássága, aki elsőként alkalmazta a nagyfeszültségű, háromfázisú, váltakozó áramot mozdonyoknál, illetve kidolgozta a fázisváltót. Nevezhetjük méltán a vasút-villamosítás úttörőjének. Munkássága forradalmasította a vasúti közlekedést egész Európában, és a tengeren túlon Amerikában, Japánban. 

 

Kandó Kálmán a gimnáziumi évei után a Budapesti Műegyetemen, kitűnő minősítéssel gépészmérnöki oklevéllel végzett. Rövid katonai szolgálat után Compagnie de Fives-Lille (Párizs) villamos gyárában kezdett el dolgozni, ahol az új szerkesztési-számítási módszerei folytán kidolgozott indukciós motorai miatt hamarosan hazahívta Mechwart András, a Ganz gyár vezérigazgatója, hogy itthon kamatoztassa tovább zsenialitását a fejlesztésekben. Így hamarosan Kandó a Ganz gyár igazgatóhelyettese lett mintegy 28 évesen. Szabadalmait nemzetközi szinten felhasználták, csak Magyarországon 70 fejlesztését szabadalmazták. 
 
A fiatal villamos-gépészmérnököt hívták szerte a világban, 1897-ben Baltimore-ban tanulmányozta a kis feszültségű amerikai vasút technikát. Az első, Kandó által kidolgozott háromfázisú villamos vasútját 1898-ban indították Evian les Bains-ban, a Genfi-tó mellett. 
 
Képre kattintva galéria nyílik!
 
Nagyobb megbízásokat kapott Olaszországból, többek között az ő nevéhez fűződik Észak-Olaszország villamos vasúti hálózatának kidolgozása. Ez az önmagában is merész vállalkozásnak számító kihívás sem rettentette el a fiatal gépészmérnököt. Lankadatlan kitartása, a kudarctól való félelem hiánya volt az a dopping ami arra sarkallta, hogy ilyen nehéz aktuális körülmények között, - beszélünk a kor gépészeti fejlettlenségéről, az alapanyagok hiányáról - véghezvigye fejlesztéseit, így elválaszthatatlanul nevéhez fűződik örökre a vasúti villamos vontatás. Még csak 33 éves volt Kandó amikor az ő fejlesztése és vezetése révén megnyitották az olasz Valtellina vasutat 1902-ben, ami Európa első villamosított főútvonala volt. Az új fejlesztésű vasútvonal olyannyira bevált, hogy öt év múlva az olasz kormány elrendelte és megrendelte Ganz-Kandó, az olaszok által "Sistema Italiana"-nak nevezett szisztémán alapuló, mindösszesen 2000 kilométernyi villamos vasútvonal megépítését. Tehát mondhatjuk azt, hogy akár a Ganz gyár patinás hírneve, akár Észak-Olaszország villamos vasúti közlekedésének korai fejlettsége egyértelműen Kandó Kálmánnak, a magyar gépészmérnöknek köszönhető. 
 
Kicsit keserédes ma ezt a dicsőséget mérlegelni, amikor sajnálatos módon, ha mi Kandó Kálmánra büszke magyarok Olaszországba szeretnénk utazni akár a Garda tó, akár az Adria, vagy netán a Ligur tenger partjára esélyünk sincs Kandó hagyatéka révén Magyarországról átszállás nélkül Itáliába utazni. Jelenleg csak Bécsen vagy Innsbruckon keresztüli átszállással lehet megközelíteni ezt az utazási célpontot. Saját élmény volt egy egyszeri - és megismételhetetlen - élmény, amikor a MÁV sajtótájékoztatóján két napos, nosztalgiavonatos utazást nyertem Velencébe, ahol az exclusive utazás szerelvényeit egy csodálatos, Kandó Kálmán grafikával díszített, büszke villanymozdony húzta. 
 
Azért azt remélem, hogy a MÁV vezetősége, idővel rájön arra, hogy ahogy Horvátországba, Szlovéniába szeret vonaton utazni a magyar turista, úgy a varázslatos Itáliába is érdemes járatokat indítani legalább a nyári szezon alatt. Ezzel is adózva Kandó Kálmán nagyszerűségének. 
 
 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.07.17
Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 117 km/órával közlekedett, 312 ezer forintos bírságot kell....
2025.07.16
A legendás gépek birtoklásánál is jobban vágyott arra, hogy létrehozzon egyet. ..
2025.07.16
Sem személyautóból, sem haszonjárműből nem értékesített annyit még az év első hat hónapjában a....
2025.07.16
Kínai megállapodás új lendületet ad a Steyr Automotive-nak – írja az orf.at.   ..
2025.07.16
Megszakította útját egy Bulgáriából Lengyelországba tartó repülőgép Budapesten szerda reggel -....
2025.07.16
Az új CLA iránti jelentős érdeklődés késedelmeket és hosszabb várakozási időt okoz a gyártásban. ..
2025.07.16
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel....
2025.07.16
Jelentősen csökken a nem működő járművek kijelentésének díja, de csak egy időre - írja a parameter.....
2025.07.16
A Hungarian Business Champions 2025 díjátadó ünnepség keretében Topolcsik Melinda, a Bridgestone....
2025.07.16
A Century szabadidő-autó hátsó utasainak mostantól nem kell aggódnia az illetéktelen tekintetek....