kutatás

Világújdonságnak számító üzemanyagot fejlesztenek Szegeden

2020.06.28.

A vállalati igényekhez alkalmazkodó új kutatási központ jön létre Szegeden 4 milliárd forintos támogatással - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szombaton Szegeden, ahol megalakult a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ a Szegedi Tudományegyetem, a Mol és az Audi Hungária Zrt. együttműködésében.

A négymilliárd forintból megvalósuló központ célja, hogy ipari partnerek számára korszerű kutatási hátteret biztosítson alap-, és alkalmazott kutatásokhoz és kísérleti fejlesztésekhez. A Szegedi Science Park területén megvalósuló központ fókuszában a kőolajjal és kőolajszármazékokkal kapcsolatos kutatások állnak.

A sajtónyilvános rendezvényen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, Magyarország célja, hogy 2030-ra jelentős innovátorrá váljon, amihez növelni kell az állami kutatás-fejlesztési (K+F) ráfordításokat, ezért döntöttek arról, hogy folyamatosan emelik a támogatásokat.

Hozzátette, a következő uniós keretköltségvetési időszakban kutatási programokra több mint 80 milliárd euró áll rendelkezésre, amiben a magyar kutatóegyetemeknek fokozottabban részt kell venniük.

A tárcavezető szólt arról, hogy a szintetikus üzemanyagokkal kapcsolatos kutatások arra is szolgálnak, hogy a napenergiát - amely Magyarország számára az atomenergia mellett a második legfontosabb - hogyan lehet tárolni.

Rovó László, az egyetem rektora elmondta, a jelenlegi technológiával a már feltárt kőolajmezőknek csak alig a felét lehet kinyerni; kutatásuk egyik fókusza ennek a növelése lesz. Azt is vizsgálják, hogyan hatnak a jövő alacsony kibocsátási szintű üzemanyagai a motorok belső szerkezetére, ahogyan azt is, milyen eszközökkel lehet pontosan meghatározni a tényleges emissziós értékeket - írja az MTI.

Nemcsak Magyarország, hanem az egész világ jövőjét befolyásolni fogják a kutatások - fogalmazott.

Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette, a már feltárt kőolaj-mezőknek jelenleg csak a 20-30 százalékát lehet kinyerni, új technológiával ez a duplájára növelhető. Nem mindegy, hogy a már kutatott területeket aknázzák ki minél jobban, vagy újakat keresnek, újabb lábnyomokat hagyva ezzel - fogalmazott. A következő 20-30 évben ugyanis még a fosszilis meghajtású járművek lesznek többségben - húzta alá.

Hernádi Zsolt elmondta, új típusú üzemanyag fejlesztésén is dolgoznak majd a központban egy körülbelül 30 fős stábbal. Véleménye szerint ilyen jellegű kutatások sehol máshol nem folynak.

Az elnök-vezérigazgató szerint előremutató, hogy az ipar, a piac és a tudományos szféra működik együtt, amelyet a kormány is támogat.

Les Zoltán, az Audi Hungária Zrt. járműgyártásért felelős igazgatósági tagja kifejtette, 2018 júniusában kötötték meg az egyetemmel és a Mollal a háromoldalú megállapodást. Az Audi - a vele régóta partnerségben lévő győri Széchenyi István Egyetemmel közösen - vállalja, hogy a kedvezőbb emissziós értékű Mol-dízel és -benzin alapú üzemanyagokat tesztelik szériagyártásban készülő motorjaikon. Emellett támogatják a műszerfejlesztést a fotoakusztikus mérőberendezésekkel történő kipufogógáz-kibocsátás elemzésében. Így az összes szennyező komponens százalékos relatív pontossággal, másodperc körüli válaszidővel mérhető lenne - magyarázta.

A kompetencia központot a Szegedi Science Park területén a tervek szerint 2022 végéig hozzák létre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.08.06
Gabriel López Mexikóból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2020.08.06
A hatodik generációs Corolla GTI 1987 és 1992 között készült, 135 lóerős, soros négyhengeres....
2020.08.06
A Scania bejelentette, hogy világszerte mind a tíz nagy termelőüzeme mostantól fosszilis....
2020.08.06
A Kia Motors bemutatta a Stonic alaposan felfrissített új változatát, a cél a modell piaci....
2020.08.06
Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása: augusztustól szállítja az utasokat az a 29 új, magas....
2020.08.06
Teljesen újrafazonírozott karosszériával, a benzines és a dízeles hajtás mellett, az év második....
2020.08.06
Az egyedi tervezésű motorkerékpárjairól híres motorépítő, Roland Sands lecsupaszította a BMW R 18-....
2020.08.06
eszteséggel zárta az idei második negyedévet a BMW konszern, tizenegy éve az első alkalommal, a....
2020.08.06
Az ABB megkezdte az olaszországi San Giovanni Valdarnóba tervezett, új, elektromos járművek töltési....
2020.08.06
Az elmúlt időszakot erőteljesen meghatározta a koronavírus-járvány kitörése és ennek következményei....