Forma-1

Villeneuve újra aktív versenyző lesz

2015.08.08.

Az 1997-es Forma-1-es világbajnok a Formula E következő szezonjában fog versenyezni.

„Évek óta ez az első alkalom, hogy egy teljes bajnokságban részt veszek” – nyilatkozta Villeneuve, aki már tesztelt is a csapattal múlt héten Franciaországban. „Már 10 éve, hogy együléses autót vezettem versenypályán, de ez olyan, mint a kerékpározás: nem lehet elfelejteni. Tavaly, amikor találkoztam Formula E versenyzőkkel, mind azt állította, hogy ez egy nagyon érdekes bajnokság. Izgatott vagyok, mert a csapaton belül nagyon jó a hangulat, és ennek nagy hatása van rám” – tette hozzá a kanadai versenyző.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Jacques-t üdvözölhetjük a csapatban – ő az első Forma-1-es világbajnok a Formula E szériában” – nyilatkozta Gildo Pastor, a Venturi Automobiles vezérigazgatója. „Amellett, hogy 1997-ben elhódította a világbajnoki címet, senki sem felejti el az Indianapolis 500-as győzelmét és az IndyCar bajnoki címét sem. Monacóban nőtt fel, sokszor keresztezte egymást az életünk, otthon fogja érezni magát nálunk. Nagyon elégedett vagyok, hogy egy olyan rutinos párusunk lesz a következő szezonra, mint Jacques és Stéphane”- tette hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....