Lamborghini

Visszalép EV terveitől a Lamborghini

2026.03.05.

Egyelőre nem mutatkozik kereslet a tisztán elektromos hajtású Lamborghini modellek után, így kitartanak a belsőégésű motorok mellett, ameddig csak lehet.

Még 2023-ban mutatta be első tisztán elektromos, 2+2 üléses koncepcióját a Lamborghini, ami egy erősen kupésított SUV volt Lanzador néven. Akkor még az volt a terv, hogy 2030-ig sorozatgyártásba viszik, azonban mostanra változott annyit a piaci igény, hogy nagyon más tervei vannak az olasz sportautó gyártónak. Stephan Winkelmann, a Lamborghini vezérigazgatója a Sunday Timesnak tett nyilatkozatában elmondta, hogy nem lesz tisztán elektromos modell a kínálatukban a közel jövőben, helyette inkább konnektoros, plug-in hybrid fronton erősítenék tovább a palettát.

Winkelmann szerint a teljesen emissziómentes hajtáslánc „drága hobbi”, miközben a kereslet ez irányban közelít a nullához a Lamborghini vásárlók körében. Az igazgató szerint a Lamborghini vásárlók a teljes „érzelmi élményért” vásárolják autóikat, aminek a dizájn és a teljesítmény mellett része a hangzás is. És ezen a fronton egyelőre nem túl erősek az elektromos autók. Szóval szeretnének a belsőégésű motorok mellett kitartani, ameddig csak lehet. A villanyosítás üdvözölendő, egészen addig, amíg az egy V8-cal vagy V12-vel párosul.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A háromszoros túraautó bajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását.   ..
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....
2026.06.11
Az IVECO az elektromobilitás területén is több mint 50 éves szakértelmére és kiterjedt....
2026.06.11
Az ADAC 2026-os májusi tesztjén mind a CYBEX Sirona Ti, mind a CYBEX Pallas G3 autósülés elnyerte a....
2026.06.11
Egy vérbeli terepjáró puhított változataként érkezik az Egyesült Királyságba a BYD új modellje, ami....
2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....