Le Mans

Visszatér Le Mans-ba a Peugeot

2019.11.28.

Hivatalos információk szerint a 2022/2023-as szezonban csapatot indít az FIA WEC hosszú távú világbajnokságon a Peugeot. Ez nem csak azt jelenti, hogy a francia márka 2010-es győzelme után 2022-ben visszatér a világ egyik leghíresebb autóversenyére, hanem, hogy hamarosan bemutathatják közúti hipersportautójukat is.

Az új versenykiíráshoz igazodva a Peugeot három éven belül visszatér a hosszú távú világbajnokságba. Ehhez igazodva a hibrid versenyautóból utcai verzió is készül majd.

Az FIA a következő évadtól mélyrehatóan átalakítja a WEC hosszú távú világbajnokság kiírását. A jelenlegi LMP1 királykategóriának búcsút intenek, a helyébe lépő ’Hypercar’ géposztály pedig alapvetően eltérő koncepciót követ majd: nem elég, hogy a gyártóknak közúti modellekre kell alapozniuk versenyautójukat – igaz, mindössze 20 darabos szériát ír elő a szabályzat –, az aerodinamika nem szoríthatja háttérbe az esztétikumot, a költségeket pedig szigorúan korlátozzák. Ez azt jelenti, hogy valódi (ha az átlagemberek számára nem is megfizethető) utcai autókra épülő és azokra megjelenésükben is emlékeztető autók fognak versenyezni a bajnokságban. Ez sokkal szorosabbá teszi a kapcsolatot a márkák hétköznapi és versenyautói között, ahogy az előírt méretek is: a Hypercar kategóriában induló autók szélesebbek és hosszabbak lesznek a jelenlegi LMP1-es autóknál, így várhatóan közlekedési eszközként sem lesznek kényelmetlenül szűkek.

Ami a hajtásláncokat illeti, a szervezők elvileg nem kötik meg a csapatok kezét, mégis esélytelen lesz az, aki nem hibrid modellel áll rajthoz: a tetszőleges konfigurációjú belső égésű motor legnagyobb engedélyezett teljesítménye 560 kW (750 LE), amit a gyártók az első tengelyre szerelt, legfeljebb 200 kW (270 LE) teljesítményű villanymotorral egészíthetnek ki. Az erőforrások, illetve a teljes autó minimális tömegét éppúgy megszabják, mint a rendszer maximális energiafogyasztását – ezzel kordában tarthatók a költségek.

A FIA véleménye szerint a hibrid hajtásláncok alkalmazásának szorgalmazása egyrészt fenntarthatóbbá és ökológiailag védhetőbbé teszi a motorsportot, másrészt elősegíti a közútra szánt hibrid hajtástechnológiák fejlesztését. Mindez tökéletesen egybevág a Peugeot környezetvédelmi ambícióival: a francia márka 2023-ra kivétel nélkül minden egyes típusát elérhetővé teszi részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal.

A Peugeot visszatérését általános lelkesedés fogadta motorsport-körökben. A Le Mans-i 24 órás versenyt szervező Automobile Club de l’Ouest (ACO) elnöke, Pierre Fillon szerint „a bejelentés két okból is izgalmas. Egyrészt azt jelenti, hogy három éven belül új versenyző érkezik a következő évadtól megjelenő Hyerpcar kategóriába, másrészt, hogy visszatér Le Mans-ba a hosszú távú autóversenyzés egyik emblematikus márkája. A Peugeot annak idején történelmet írt, nem egyedül futamgyőzelmeivel, de rendkívül látványos versenyautóival is, amelyek mindig a nézők kedvenceinek számítottak. Alig várom, hogy megismerhessem a Peugeot 905, illetve a dízelmotoros 908 HDI FAP örökébe lépő francia versenyautót.”

Az említett Peugeot modellek 1990 és 1993, illetve 2007 és 2011 között versenyeztek a La Sarthe versenypályán, ahol összesen három alkalommal (1992, 1993; 2009) diadalmaskodtak. 2012-ben az utolsó pillanatban vonult vissza a hosszú távú autóversenyzéstől a márka, így a világ soha nem ismerhette meg a vadonatúj 908 HYbrid4 összkerékhajtású hibrid LMP1-es versenyautó képességeit. Most nem csak ezt a tartozását róhatja le hűséges rajongói felé a márka, hanem új szintre emelheti jelenlétét a sportautók piacán: a Hypercar széria előírásai szerint a WEC szériában részt vevő csapatoknak legalább 20 darab, a versenyautótól csak a jogi szabályozások által előírt minimális mértékben eltérő utcai változatot is kell készíteniük.

A Peugeot a versenyszériában való részvétel és az utcai változatok modellprogramjának a részleteiről később fog kommunikálni, azonban az indulás tényét hivatalosan is megerősítette, továbbá kijelentette, hogy a részletekkel kapcsolatos információkat a 2022-es évad indulásához közeledve hozza nyilvánosságra.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....