baleset

Vizsgálatot indít a Magyar Kerékpáros Szövetség a tömegbaleset ügyében

2020.07.14.

A Magyar Kerékpáros Szövetség vizsgálatot indít az I. Grand Gella Giro Kupán vasárnap történt tömegbaleset ügyében.

"A szövetség a klubok és a szakmai tagszervezetek bevonásával megvizsgálja, hogy milyen intézkedésekkel és szervezési irányelvekkel csökkenthető a hasonló balesetek előfordulásának kockázata" - olvasható a közleményben, amelyben a szövetség leszögezte: a vizsgálat lezárultáig a felelősségi kérdésekben sem szakmailag, sem etikailag nem lehetséges állást foglalni.

Az amatőr országúti versenyen a nagyjából 200 tagú mezőnyben mintegy 50 résztvevő esett el három kilométerrel a rajt után a Tótvázsony és Balatonszőlős közötti lejtmenetben, mintegy 70 kilométer/órás sebességnél. Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy a balesetben 19-en sérültek meg.

Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d'Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője szerint ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete volt, amelybe maga is belekeveredett, ám zúzódásokkal és "ripityára tört sisakkal" megúszta.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
Elsőre egy kicsit elegánsabb dizájnt és összeszedettebb anyaghasználatot vártam el egy felső-....
2026.08.11
Második alkalommal nyerte el Magyarország 500 vezető márkája egyikeként a Business Superbrands....
2026.08.11
Harminc éve indította el a hibridforradalmat a Toyota, és esze ágában sincs átengedni a vezetést a....
2026.08.11
Bradley Smith emlékezetes hazai győzelmet aratott, míg Archie McDonald megszerezte a pole pozíciót....
2026.08.11
Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat kelt az autósok körében terjedő új trükk: speciálisan....
2026.08.11
A személyautókhoz képest a túlterhelt tehergépjárművek sokkal nagyobb mértékben koptatják az....
2026.08.11
A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,....
2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....
2026.08.11
Az amerikai városokban már sok önvezető autó üzemel taxiként. London az első európai város, amely....