autóipar

A Volkswagen csoport továbbra is nyereségre számít 2020-ban

2020.10.01.

 A Volkswagen csoport (VW) megerősíti 2020-ra szóló várakozását, amely szerint a koronavírus-világjárvány ellenére valamennyi üzletágban nyereséget érnek el - közölte a német autógyártó csoport

A VW a január-augusztusi időszakban 5,6 millió járművet szállított ki a megrendelőknek, ami ugyan 21,5 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 7,1 millióhoz képest, de így is felülmúlja a teljes piac teljesítményét, és azt is jelenti, hogy a csoport 13 százalékra növelte globális piaci részesedését az egy évvel korábbi 12,6 százalékról - emelték ki a társaság közleményében.Hozzátették, hogy a prémium és luxusmárkák kisebb visszaesést produkáltak az úgynevezett volumenmárkáknál és a teherautókat és buszokat gyártó üzletágnál (Truck & Bus), a vállalatcsoport legnagyobb piacán, Kínában pedig a világrégiók közül a legkisebb mértékben - 11,5 százalékkal - csökkent az értékesítés. A legnagyobb - 30,9 százalékos - visszaesés a hazai, nyugat-európai régióban ment végbe, de ott is növekedett a piaci részesedés, 22,9 százalékról 23,7 százalékra.

Az év második felében elkezdődött a kilábalás, a szeptemberi beérkező megrendelések és kiszállítások pedig már az előző éviek felett alakulnak, és a növekvő tendencia várhatóan az év további részében is folytatódik. Ennek megfelelően a VW megerősíti azon célkitűzését, hogy összességében minden üzletágában nyereséges maradjon, és pozitív működési eredményt érjen el az idén. Ugyanakkor  minden közép- és hosszú távú előrejelzés továbbra is jelentős bizonytalansággal jár, és a világjárvány további alakulásának függvénye - mondta Herbert Diess vezérigazgató.

A vállalatcsoport vezetője hangsúlyozta, hogy a járvány nem lassítja, hanem gyorsítja az átalakításokat, amelyek célja, hogy a VW "az elektromos és digitális mobilitás vezető szolgáltatójává váljon".

Az elektromos mobilitás területén 2024-ig 33 milliárd euró értékben terveznek beruházásokat, azzal a céllal, hogy piacvezető pozíciót szerezzenek az  akkumulátorhajtású elektromos járművek körében.

Az informatikai szaktudás bővítésére és az automatizált vezetés fejlesztésére 14 milliárd eurót kívánnak fordítani 2024-ig. Ezzel kapcsolatban Herbert Diess kiemelte: a hajtásrendszer-technikák átalakulásánál sokkal mélyrehatóbb átalakulás, hogy "az autó az elkövetkező tíz év során teljes mértékben hálózatba kapcsolt mobilitási eszközzé fejlődik".

A VW az autóipar legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....
2026.04.09
A BMW Group vadonatúj, innovatív hidrogéntankot fejlesztett ki a BMW iX5 Hydrogen modell számára,....
2026.04.09
Nem csak Amerikában, de itt Európában is egyre nagyobb gondot jelent a globális felmelegedéssel....