Vörös Zászló

Vörös Zászló Oroszországnak szeretettel

2026.06.13.

Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős, természetesen kínai színekben. 

A csörte globális és a kínaiak mindenütt beneveznek a versenyre, ráadásul van egy piac, ahol nem is kell nagyon megfeszülniük a döntőbe jutásért. A háború miatt Oroszországból több márka is kivonult gyártóként, értékesítőként, ráadásul a meglévő járműpark nyugat-európai darabjait is nehéz életben tartani az alkatrész-utánpótlás hiánya és az elmaradó diagnosztikai programfrissítések miatt. Ebből már nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az Audi, BMW és Mercedes luxusmodelljeinek piaci szegmensére azonnal rárepülnek a kínaiak.

A legújabb versenyző, a Hongqi Guoya ráadásul nevében is ismerős az oroszoknak, hiszen Vörös Zászlót jelent, így valószínűleg politikai támogatottsága is erősebb a német márkákéknál. Igaz, van egy erős hazai vetélytársa, a Made in Russsia Aurus, vagyis az orosz protokoll limuzin, ami hivatalos moszkvai adminisztrációs flotta beszállító.

Egyébként a Hongqi leginkább a klasszikusok híveit akarja elcsábítani, ezért is jelent meg immár hivatalosan az orosz piacon. Legújabb ajánlata nem a legfrissebb, de a moszkvai utakon bizony annak számít a 2024-es modellévű Guoya luxuslimuzin, ami a legdrágább kínai személyautó a térségben és nem titkoltan globálisan is a 7-es BMW és a Mercedes-Maybach ellen száll harcba a piacon.

Karosszériáját a Rolls-Royce korábbi dizájnere, Giles Taylor irányításával rajzolták, ezt sugallja a brutális méretű hűtőmaszk, a retró ihletésű fényszórópár és a motorháztetőbe süllyeszthető embléma, a hátsó világítás leginkább a hagyományos keleti paloták és lampionok formavilágát idézi.

A négyszemélyes utastér a legmagasabb szintű és minőségű luxus és kényelem uralkodik: puha Nappa bőrkárpitozás és valódi fabetétek. A középkonzolon 14,2 colos 4K OLED kijelzőjéről arcfelismerő hívja elő a személyre szabott vezetői profilokat és beállításokat.

A második sorban a hűthető-fűthető, masszázsfunkciós ülések, pontosabban fotelek zéró gravitációs pozícióba állíthatók. Mindezt 32 hangszórós, 4D-s rezgés visszajelzésű audiorendszerrel.

Az alapváltozat hosszú orra alatt 380 lóerős V6-os hibrid hajtáslánc, a csúcsmodellben 4 literes V8-as, 476 lóerős benzinmotor lapul, utóbbival 4,5 másodperc alatt gyorsul százas tempóra.

Ebben a kategóriában szinte természetes az úthibákat folyamatosan menedzselő adaptív légrugózás, az agilitást és stabilitást növelő aktív hátsókerék-kormányzás, valamint a négy defekttűrő, öngyógyító, golyóálló abroncs.

Az orosz piacon a Hongqi Guoya kétféle felszereltségi szinttel kerül a szalonokba: az ötszemélyes, V6-os motorral szerelt Elegance változat indulóára átszámítva 141 millió forint (391 ezer dollár / 27,7 millió rubel). A négyszemélyes, V8-as Imperial csúcsmodell ára 161 millió forint (447,5 dollár / 31,7 millió rubel).

A Mercedes-Maybach modell indulóára a térségben jelenleg 229 millió forint (635 ezer dollár / 45 millió rubel).

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....