Volkswagen csoport

VW: a sikeres Transporter sorozatok új nemzedéke, a T6

2014.09.27.

"A Volkswagen Haszonjárművek számára a hannoveri Nemzetközi Haszonjármű Autókiállítás kiindulási pontot jelent egy újabb intenzív időszakhoz, hiszen 2015-ben megújítjuk legfontosabb modellünket, a T- sorozatot."- mondta Dr. Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek igazgató tanácsának elnöke.

"Az idei év első nyolc hónapjában a márka a Transporter kategóriában megvalósult kiszállításait világméretekben mintegy 6 %-kal növelte, és elérte a 108.000 egységet. Az előző év azonos hónapjához viszonyítva csak augusztus folyamán 14 %-kal több T5-ös kisbuszt szállítottak ki a vásárlóknak,. Az év kezdete óta a megrendelések olyan gyorsan növekedtek, hogy a márka Transportereket gyártó fő gyártó üzeme Hannoverben elérte gyártókapacitásának felső határát, így a kereslet kielégítése érdekében a gyár most kiegészítő éjszakai műszakban is üzemel. A megrendelések már 2015 első negyedévére is jól alakulnak. A 2014-es esztendő tehát várhatóan újabb rekord év lesz a márkát megtestesítő kisbusz forgalmát tekintve, amelynek értékesítését 1950-ben kezdték és most az ötödik nemzedéknél tartanak.

Dr. Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy "a T5 a márka legjobban eladható, bestseller járműve, és a kereslet a kisbuszra a korábbiakhoz hasonló lendülettel alakul. Éppen ezért dolgozunk kiegészítő műszakokban is. Ügyfeleink töretlen lelkesedését a sikeres modell iránt egyrészt elismerésnek tekintjük, másrész ösztönzésnek vesszük arra, hogy a következő generációs Transporterből is bestsellert alkossunk. Már ma kijelenthetjük: büszkénk vagyunk arra, hogy a T6-ot a belátható jövőben bemutathatjuk.  A jármű magába foglalja a T5 kiváló tulajdonságait, és felmutat majd egy egész sor technológiai újítást is. Az eredmény ügyfeleink számára ismét egy kiemelkedően megbízható, műszakilag továbbfejlesztett és különösen mobilis társ lesz szakmai és szabadidős tevékenységükhöz egyaránt. A T6 bevezetéséig a T5 marad az értékesítés sikerének záloga, hiszen a vársárlók nagyfokú elégedettsége a bizonyíték erre!"

Az elmúlt két év során a márka minden alkalmazottja keményen dolgozott az új modell gyártásának megkezdésért.  A Nemzetközi Haszonjármű Autókiállításon bemutatott TRISTAR tanulmányautó már betekintést ad azokba a változatos áru- és személyszállítási lehetőségekbe, amelyeket a jövőben a T6 kínálni fog.   A márka jelenleg kedvező pozíciót élvez, az értékesítések enyhén nőttek 2014 első félévében, és a tavalyi 220.000 darab után az idén a kishaszonjárművekből már 221.000 darabot adtak el.

Az értékesítés árbevétele 2014 januárja és augusztusa között egy százalékos csökkenést mutatott, azaz 4,777 milliárd euróról 4,724 milliárdra csökkent, ami főként a nehéz dél-amerikai piaci helyzet miatt következett be.

"Ugyanakkor a működési eredmények 14 %-kal, azaz 280 millió euróra nőttek a tavalyi 246 milliós eredményt követően. Ez elég lényeges változás, és elsősorban a jobb modell-kínálati összetételnek köszönhető"- magyarázta Eckhard Scholz. A cégnek sikerült nagyobb értékű és nagyobb profittartalmú modelleket piacra dobni.

 

Az eredmények a Nyugat-Európában stabilan és folyamatosan emelkedő értékesítési mutatóknak köszönhetőek. Eckhard Scholz hangsúlyozta, hogy "az év első nyolc hónapjában 7 százalékkal több gépkocsit értékesítettünk legfontosabb piaci régiónkban. Ezzel egy időben a beérkezett rendelések száma is nőtt. Jelenleg Németországban minden harmadik újonnan bejegyzett kishaszonjármű és pick-up a mi gyártósoraink terméke, és ez Európa egészét tekintve minden ötödik könnyű haszonjárműre és pick-upra is igaz. "Nyugat-Európában a Volkswagen Haszonjárművek 2014 januárja és augusztusa között a tavalyi 175.800 darab után idén 7.1 %-kal többet, 188.200 kishaszonjárművet adott át vásárlóinak.  Ezzel egyidőben a másik oldalon a nyereséget csökkentették az olyan kockázatok, mint a piaci hullámvölgyek Dél-Amerikában és Kelet-Európában, valamint az árfolyamváltozások, azaz különösen az argentin peso által okozott veszteségek. Az ukrajnai válság ellenére Kelet-Európában a forgalom meglepően stabil maradt egy enyhe, 0.3 százalékos csökkenéssel, ami 25.000 darabos kiszállítást jelent.

 

A helyzet teljesen eltérőnek tűnik a második legnagyobb értékesítési zónában: "Dél-Amerikában a gyenge gazdasági tevékenység Brazíliában és Argentínában továbbra is problémát fog jelenteni számunkra. "jelentette ki  Eckhard Scholz. "Dél-Amerikában a kiszállítások a kishaszonjárművek esetében 46.5 %-kal csökkentek, a tavalyi 49.000-ről 26.500 darabra. Ugyanakkor a megelőző év adataiban benne van a kb. 15.000 darab T2 modell kiszállítása is, amelynek a gyártását idén leállították Brazíliában. Ez természetesen bizonyos mértékig torzítja a képet."

 

A Volkswagen Haszonjárműveknek a kishaszonjárművek piacán nagyon változatos feltételekkel kell szembenéznie a világ több, mint 100 piacán, ahol jelen van. Mindennek következményeként a cég nemzetközi szinten képes kompenzálni az egyes nemzeti piacokon elszenvedett veszteségeket. Világmértekben a vállalat megközelítőleg 1 %-kal több gépjárművet szállított ki, mint az előző év azonos időszakában: ami tavaly 283.500 darabot, idén pedig 285.900 darabot tett ki az Amarok, a Caddy, a T5 és a Crafter modellsorozatok fémjelezte kishaszonjárművekből. A Caddy és a Crafter jelenleg kiváló kiszállítási és megrendelési adatokat mutat, egyedül az Amarok szenved el csökkenést a lassuló dél-amerikai és brazil piacok következtében.

Eckhard Scholz hangsúlyozta, hogy ez idáig elégedett az idei számokkal.  Ugyanakkor figyelmeztet is a láthatáron megjelenő makrogazdasági kockázatokra, amelyek a világpolitikai feszültségek következményeként hirtelen gazdasági stagnáláshoz vezethetnek.  Az euró zónában továbbra is létezik egy újabb recesszió kockázata, különösen Franciaországban és Olaszországban. Mindezek miatt a Volkswagen Haszonjárművek a Volkswagen "Future Tracks" programjával összhangban cselekszik, hogy következetesen megvalósítsa a költséggazdálkodási projektjét.

 

Ezzel egy időben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy milyen fontos a vásárlók elvárásaira összpontosítani. A kiváló termékek ma már nem elegendőek arra, hogy a versenytársaktól elhúzzanak. Az elmúlt években a Volkswagen Haszonjárművek belekezdett az átalakulási folyamatba, amely során a gyártóból mobilitási szolgáltatásokat nyújtó céggé válnak. Ez tükröződik az idei hannoveri autókiállítás jelszaván is, a "Munka, élet és megoldások" szlogenen is, ami egyedülálló változatosságot kínál az áruk és személyek szállítására.

"Mi bemutatjuk a megfelelő megoldást minden szakmai és szabadidős élethelyzetre. Mi tudjuk, hogy a vásárlók mit kívánnak, és ehhez szállítjuk azokat a termékeket, amire szükségük van"- magyarázza Eckhard Scholz. A hannoveri kiállítási stand is egyértelműen az Amarok, a Caddy, a T5 és a Crafter modellek megjelenítését célozza, és minden egyes megoldást ügyfélcsoportok szerint mutat be, így például a segélyszolgálati járművek, szabadidő, utasok szállítása, szolgáltatók és fenntartók, futárok és logisztikai szolgáltatók, kereskedelem és építőipar igényei szerint.

 

A márka középtávú célkitűzése, amint azt Eckhard Scholz megemlítette, az, hogy nemzetköziesítse a gyártóüzemeket és a termékeket. A márka nagyobb összegű beruházásba kezdett, egyrészt a Hannoverben és Lengyelországban meglévő gyártóüzemek bővítésére, másrészt a lengyelországi Wrzesnában egy új üzem felépítéséra, ahol a Crafter gyártása folyik majd. Lengyelországban rövidesen sor kerül az alapkő letételi ünnepségre az új üzem színhelyén, míg a termelés tervezett kezdési időpontja 2016 vége.  A Crafter utóda lesz a márkának az első, valóban az egész világra tervezett autója, és nagyon változatos piaci régiókban lesznek majd képesek értékesíteni.

 

A Volkswagen Haszonjárművek már ma jól pozícionált a nemzetközi értékesítésben. Ugyanakkor még mindig óriási lehetőségek vannak Ázsiában, Kínában, Oroszországban és az Egyesült Államokban, és ez megéri a fejlesztést. A Volkswagen Haszonjárművek tehát jó pozíciókkal rendelkezik ahhoz, hogy sikeres jövőt teremtsen magának, és győztesként kerüljön ki a nemzetközi versenyből.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....
2024.03.27
Kamionnak ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya 78-as kilométerszelvényénél, Kecskemét....